A hónap a karácsonyi izgalmakkal telt!
Nagyon készültem az óvodai műsorra, sokat gyakoroltam a dalokat. Egyre szebben énekelek, már szinte teljesen eltalálom a dallamot. Már a CD-n hallott felnőtt dalokat is énekelem, kedvencem a Nox. Az autóban mindig azt akarom hallgatni. A Mikulást,a Jézuskát és főleg a karácsonyfát nagyon vártam!
A sütés-főzésből is kiveszem a részem, imádok Anyának segíteni. A karácsonyi sütiket én is gyúrtam, szaggattam, bekentem tojásfehérjével, porcukorba, kókuszba mártottam. Már egész fegyelmezetten csinálom, nem idétlenkedek, legfeljebb túl sokat kenek rá, vagy egyenetlenül gyúrom. A robotgépet is kipróbáltam, de nagyon nehéz volt tartani. Az ebédfőzésnél is odaállok a dobogómmal és próbálok bekapcsolódni. Ha mást nem, akkor a kiürült tálakban kevergetek és játékból hozzáadom, ami a kezem ügyében van. Persze elfoglalom az egész pultot, alig lehet odaférni mellém.
A takarítással is próbálkozom, szeretek porszívózni az akkus porszívónkkal, de még a nagy hangosat is kipróbáltam! Szívesen felporszívózom a konyhát vagy a szobámat.
Ha megdicsérnek, hogy sokat segítek Anyának, az nagyon hat! Máskor is segítek vagy elfoglalom magam (egy kis ideig), és mondom is, hogy "Sokat segítek Anyának!". A szívecskék is hatásosak a szép alvásért!
Az alvást illetően, nagyon szeretném már, ha Julcsi beköltözne hozzám. Ki is fejtettem, hogy nem szeretek egyedül aludni. Félő viszont, hogy ha Julcsi sírna, én is elkezdeném, mert még a külön szobában is elkezdek sírni, ha már nagyon sír. Emiatt még mindig külön alszunk. A szünetben később keltünk, eleinte nagyon fáradt voltam, és délután is nagyokat aludtam. A szünet végére viszont már jól kipihentem magam, s nem igazán ment a délutáni alvás. Hallottam, hogy Fanni és Emma már nem nagyon alszik, ez is hozzájárult.
A veszélyérzetem még mindig nem elég erős, és nem hallgatok a figyelmeztetésre, a kíváncsiság erősebb. Például csillagszóróztunk, Anyáék persze mondták, hogy csak a végét szabad fogni, de én persze megfogtam a másik felét is, rögtön, miután elaludt. Csúnyán megégettem magam, de szerencsére csak az ujjammal akartam megérinteni, nem a tenyeremmel megfogni Azóta persze nem merem megfogni a csillagszórót...
Szeretek gyurmázni! Már tudok a lepény mellett golyót gyúrni, palacsintát betekerni, répát formázni, hóembert csinálni. Csak jó puhának kell lennie, különben nem megy. A lepényből formákat szaggatok.
Az építőkocka is nagyon érdekel, továbbra is bonyolult tornyokat építek.
A téli szünetet élveztem, mert itthon volt Apa, így mindig volt, aki foglalkozzon velem. Az utolsó pár nap már nehezebben telt, s a szünet végére megint visszamentem kisbabába: direkt kilotykolom az innivalót, megharapom Anyát, mint Julcsi, vagy összemaszatolom magam evés közben, mert az olyan aranyos. Az evésnél nem tudok egyhelyben megülni egy percig se, találok magamnak valami sürgős tennivalót és folyton felugrálok vagy lebukok az asztal alá. Így minden tiszta morzsa körülöttem.
Már nagyon szeretnék Julcsival játszani! Ha nézeget valamit, elveszem tőle és úgy próbálom mutogatni, persze ezen megsértődik. Sokszor bosszantom azzal, hogy elveszem tőle, amivel épp foglalkozik. A szerepjátékaimba is próbálom bevonni - viszem óvodába, iskolába, stb. De neki nem tetszik, hogy húzom-vonom. Korábban sokszor elrántottam, így már tart tőlem. Egyszer ki is fejtettem, hogy szeretnék még egy testvért, de egy olyan hosszú hajút, aki akkora, mint én, és lehet vele játszani. Vagy egy fiútestvért, aki szintén akkora, mint én és pörget a táncban.
Az oviban Emmával néha feszült a viszony, sokat kakaskodunk és néha durvaságba fordul. De attól még nagyon szeretem! Persze minden rosszaságot átveszünk egymástól. Egyik nap például összefirkáltuk a székeket, úgyhogy büntetésből le kellett takarítanunk. Eddig mindig jó példát mutatott, mostanában viszont sok rosszaságot is átveszek tőle. Lencsivel is sokat játszom, főleg autózni szoktunk. Mivel neki sok van, én is szerettem volna autókat itthonra. Hozott is a Jézuska, nagyon örülök nekik és sokat játszom velük.
Az oviban (is) nagyon figyelem, hogy ki mit mond rólam, s nagyon rosszul esik, ha rosszat mondanak. Az Ági például leszólta a rajzomat, hogy nem szép. Azóta próbálok tökéleteset csinálni és ha nem lett egészen tökéletes a vonalvezetés, akkor inkább félbehagyom és újat kezdek.
Még nem nagyon értem, hogy kivel hogy kell viselkedni, s hogy nem mindenkinek lehet ugyanazokat mondani, mint a barátaimnak. Sokszor nyelvet nyújtok Anyáékra, vagy pimaszkodok, feleselek. Ha nagyon megsértődöm valamin, közlöm, hogy akkor nem is leszek a kislányuk. Julcsival pedig úgy próbálok játszani, mint az ovis társaimmal, lökdösöm, de nem számítok rá, hogy akkor elesik. Vagy nem értem, hogy miért dönti fel a tornyaimat, miért nem tud úgy legózni, ahogy én, stb.
Még mindig sokat festegetek. A Micimackós kifestőmben már majdnem minden képet kifestettem., de üres lapra is szívesen próbálkozom. A színeket próbálom keverni. Már ügyesen kevesebb vízzel dolgozom, s nem mosom le örökké az ecsetet. A színezők nem annyira érdekelnek. A rajzolásban is fejlődtem, már tudok virágokat rajzolni szirmokkal, levéllel, és a házzal is próbálkozom. Máskor viszont csak firkálok és rámondom, hogy mit rajzoltam. Nagyon igyekszem jól csinálni. Ha valaki rajzol nekem valami bonyolultabbat és szépet, hogy kedvet csináljon, akkor az inkább elveszi a kedvemet, mert nem sikerül utánozni. Egyszerű, néhány vonalból, alakokból felépülő rajz a jó minta, azt próbálom és sikerül is utánozni. Pl. Apa arc rajzából is próbálom leutánozni, hogy rajzolok egy szemet és bele szemgolyót. Emiatt nagyon nagy lesz a szem, és furcsának tűnik. Anyáék először nem is értették, hogy miért csinálom így, aztán egyszer kiderült, hogy ilyenkor Apa rajzát utánozom. Csak nagyon kevés útmutatást viselek el, legfeljebb egy-egy közbeszólást, amit általában nem is követek rögtön, de megjegyzem és később már próbálom úgy csinálni. Hamar elmegy a kedvem az egésztől, ha kicsit is erőltetnek valamit. Bár ez a külső szemlélők számára csak egy kedves tanácsadásnak tűnik, nekem viszont túl nagy nyomásgyakorlásként jön le.
Kaptam egy répás játékot, kérdések vannak képekkel, pl. mi a színe, formája, melyik a kicsinye, hány darab, stb. A megfelelő jelhez kell tenni a répát és akkor zenél, ha jó választ adtam. Ez nagyon tetszik, szívesen és sokáig próbálgatom! A hagyományos foglalkoztató füzetekben nem hoznak igazán lázba a feladatok - legfeljebb a számolós vagy a kép-összehasonlítós -, az ilyen interaktívabb feladatok érdekelnek. De nálam már az is nagy haladás, hogy valamilyen formában próbálok feladatokat megoldani. A társasjátékok szabályait csak nagyon rövid ideig próbálom követni, jó ha öt percig, utána mást játszom a kártyákkal, dominókkal, stb.
Még mindig imádom a képes mesekönyveket, akár egy órát is szívesen hallgatom, ha mesélnek. Persze ettől nagyon elfáradok, mert nagyon figyelek! Rögtön kijavítom, ha félreolvassák, még a szórendet is tudom. Már én is próbálok mesélni a babáimnak vagy Julcsinak a képes könyvekből, ha türelmes kedvemben vagyok.
Imádok mindenféle tornamutatványokat bemutatni! Ugrálni páros lábban már jó magasra tudok, egy lábon is megy, bár jobb lábban sokkal jobban. A mérleg állást is tudom. Tudok egy lábon megpördülni magam körül, s imádom, ha ilyenkor pörög velem a szoknyám. Kaptam egy hullahopp karikát, még pörgetni nem tudom, de szívesen bújok bele mindenféle módon.
Az oviban szorosan követem a divatot. Mivel minden kislány szoknyában jár és harisnyában, így csak ez jöhet szóba, nadrág vagy leggings semmiképp. Itthon is szoknyában, csinosan akarok lenni. A Jézuska hozott egy balerina szoknyát - ez volt e legfőbb vágyam! S egy pörgős piros pöttyöset is, azt is imádom, itthon csak azt hordom! A lakkcipőmtől se tudok megválni!
Megmértünk az újév alkalmából, már 106 cm vagyok!
Puszi: Mesike
