Bár nálam már nincs minden hónapban olyan ugrásszerű fejlődés, azért igyekszem elmesélni a kisebb újdonságokat is.
A mozgást illetően, a futóbiciklit most hanyagolom, Anya meg is kérdezte, miért nem azzal megyek, mire én: "mert a motorral könnyebb!". Pedig fáradhatatlanul rohangálok, s ha egy nap nem megyünk sétálni vagy a kertbe, másnap már teljesen túlpörgök, ha akkor se megyünk. Imádok hancúrozni, ennek köszönhetően mindenkit edzésben tartok:
Még nem meséltem, hogy a hónapban voltam egyszer Maszatklubban, ez egy kézműves foglalkozás kicsiknek. Az eső és az ősz volt a téma. Kipróbáltam a festést, az ujjal festést, a ragasztást, gyurmázást és nyomdáztunk krumplival. A festés még nem nagyon megy, nem igazán sikerül felismerhetőt alkotni, de akkor is nagyon tetszik, hogy kézzel lehet belenyúlni! A krumpli nyomdázásnál, bár alakot itt sem tudtam kihozni belőle, csak nyomtam mindenfelé, de nagyon tetszett! A gyurmának nem tudtam ellenállni és megkóstoltam. De nagyon sós volt, így kiköptem. Apával is gyurmáztunk itthon, egyelőre leginkább ő alkot, én meg játsszok a produktumokkal. Én leginkább csak kilapítani tudom még.
Már említettem, hogy sikerült szívószállal inni! Emellett szívesen gyakorlom az orrfújást. Néha már elkapom a fonalat, de még sokszor szívom fújás helyett.
A dackorszak továbbra is tart, megspékelve némi indirekt féltékenységgel Julcsi irányába és Anya rohamokkal. Ez elég lehetetlen helyzetekhez vezet, például a múltkor éppen homokoztunk Anyával, szépen sütötte nekem a homok sütiket. Aztán felhívta Pápipát, én meg nem díjaztam, hogy nem rám figyel, úgyhogy még fél perc se telt el, amikor tömni kezdtem a számba a homokot, majd mikor rám szólt, tömtem tovább. Így sikerült elérni, hogy befejezze a telefonálást. Egy másik alkalommal meg bementem Julcsihoz, amikor aludt, elvettem Anya térképét a polcról, majd kitéptem egy lapját is, aztán a szokásos hangerőmön újságoltam neki, hogy mi történt.
Julcsit továbbra is nagyon szeretem! Szívesen símogatom, szórakoztatom kicsit, ha elunja magát. Ha pedig sír, nagyon aggódom. Ha nem tudják megnyugtatni, ilyenkor fel is ébredek és odaszaladok megnézni, hogy mi baja. Kedvesen vígasztalom: "Naaa Júúúlcsi, nem kell rögtön sírókázni! Mindjárt jön Anya! " vagy "Julcsi, nem kell sírni! Mindjárt jövünk!"
Ez az én rajzom Julcsiról:
A dackorszak már olyan szélsőséges, hogy ha rólam beszélnek, látszólag nem, de valójában nagyon figyelek és később az ellenkezőjét csinálom annak, amit hallottam. Például Anya egyszer dícsért Nagyinak, hogy szépen közlekedem és szót fogadok, ha mondja, hogy álljak meg. Na ezután történt, hogy elkezdtem ész nélkül előre rohanni a séta közben. Máskor pedig Sári mamával arról beszélgettek, hogy abbahagytam a bilizést és most nem ülök rá. Csodák csodája, még aznap ráültem és termeltem is bele! Azóta megint sokszor mondom, hogy pisilni kell, ráülök és időnként termelni is sikerül bele! De csak pisit, a kakit továbbra is csak utólag jelentem be vagy még azt se, hanem próbálom elsumákolni a pelenkázást. A pisit viszont jól tudom tartani, simán leöltözünk, rohanni se kell. Hajlamos vagyok ezzel is szórakozni és azt mondani, hogy pisilni kell, csakhogy velem foglalkozzanak vagy kijöhessek alvás helyett. Máskor viszont úgy érzem, hogy tényleg kell pisilni, aztán mégse sikerül. Egyszer Anya épp evett Julcsival, amikor szóltam, abbahagyták, mentünk is a Wc szűkítőre, hosszasan próbáltam, de nem sikerült pisilni. Még nem vettük vissza a pelust, amikor megint szóltam, de Anya nem vett komolyan, így bepisiltem. Na azóta inkább komolyan veszi minden kísérletemet.
Az alvásnál is volt a hónapban, hogy elkezdtem mindenfélét kitalálni - pl. pisilni kell, folyik a nyálam, folyik az orrom, begyűrődött az alátétem, stb. - és hisztiztem, hogy Anya jöjjön be. Ennek hamar elejét vettük, mert Anya megmondta, hogy nem jön be mégegyszer, hiába is sírok - úgyhogy inkább abbahagytam. Azóta néha újra bepróbálkozok, de általában magam is mondom magamnak lefekvéskor, hogy "Nincs hiszti, nincs kimászkálás!".
Felkeléskor viszont sokszor kijövök és megyek a fürdőszobába. Ott leveszem a hálózsákot, majd kijövök és garázdálkodok a szobákban. Ráadásul olyan csendben, hogy nem is hallják meg mindig. Reggel pedig szeretek bemenni Anyáék ágyába és ott mindenfélét játszani és hancúrozni. Mivel most nem kelek emiatt korábban, sőt szoktam is mondani, hogy már odaért a mutató a nyolcashoz és lehet felkelni, így bemehetek a nagy ágyba közéjük.
A beszéd terén, az E/1-et már többnyire jól használom. Viszont elkezdtem hibásan ragozni a múlt időt, ami eddig nem volt. Kihagyom ugyanis a kötőhangokat - pl. "Apa hozt (= hozott) kenyeret. Anya adt (= adott) vizet." Az E/3 személynél pedig sokszor rossz mintára ragozom a különféle igéket. Ik-es igét csinálok abból is, ami nem az, pl. kezet mosik. Vagy pl. "Apa hozi (= hozza) a vacsorát", amit a főz, néz mintájára i véggel ragozok (főzi, nézi).
Új szokásként felvettem a direktor szerepet - mindenkinek elrendelem, hogy mit csináljon, mit ne. Pl. "Neee, Anya, ne beszélj! Anya, ne énekelj, mert felébred a Julcsi! Apa, menj el!"
Egy másik új hóbortom, hogy úgy beszélek Anyáékról, mintha idegenek lennének: pl. "Az anyuka ne énekeljen a kisbabának." (= Anya ne énekeljen Julcsinak); "Hol van az apuka, a szép piros autójával?" (=Hol van Apa a szép piros autójával); "Az a zöld pólós néni ... (= Sári mama).
Az evésben annyi újság van, hogy elkezdtem nyers paprikát enni. Eddig a nyers zöldségek közül csak a paradicsomot ettem, így máris 50 %-kal bővült a kínálat.
Végül néhány adat rólam: 18 fogam van, már csak felül a két hátsó rágó hiányzik! 98-104-es ruhákat hordok. Megint nagyot nőttem, így az egy hónapja vett télikabát már nem is jó, pedig akkor még nagy volt. Így most a játszásra szánt kék kabátot használom, amiről azt hitte Anya, hogy csak tavaszra nővök bele igazán. A 23-as cipő már passzent, az új csizmám már 24-es. Az itthoni mérleg szerint kb. 16 kg vagyok, de az nem egészen megbízható.
Sok puszi: Mesike
