Azt majdnem elfelejtettem mesélni - pedig nagyon fontos hír -, hogy egy hét alatt 29 dkg-ot híztam és már 3240 g vagyok! Ez nagyon jónak számít, mivel a védőnéni szerint 15-20 dkg-ot illik hízni egy hét alatt. Ezt én máris megdupláztam! Ugye mondtam, hogy nem vagyok egy átlagos kisbaba!
A hízásom egyébként annak köszönhető, hogy Anya rájött, bimbóvédő nélkül kétszer annyit eszem, mint azzal. Ezt ügyesen titkoltam, mert korábban mindig védővel ettem, akkor 20-50 g-okat, ezért Anyáék azt hitték, ez az én szokásos adagom. Aztán Anya egyszer kipróbálta védő nélkül, és láss csodát, rögtön duplaannyit ettem. Persze lehet, hogy ez a két hetes fejlődési ugrásom eredménye, amit én pár nappal későbbre toltam. Most ott tartunk, hogy napi 500 g körül eszem.
Anya sajnos nehezen tud velem lépést tartani védő felszerelés nélkül, mert úgy elég megterhelő neki a dolog. Áthidaló megoldásként próbáltuk, hogy cumisüvegbe kapom a tejcsit; először nem is tudtam, mi az, és ellöktem magamtól. Aztán később már a számba vettem, de nem csináltam vele semmit. Végül rájöttem, mi a teendő, de továbbra sem igazán tetszik ez így. Anyának van egy szuper gépe, amivel át lehet tölteni a cumisüvegbe a tejcsit, de sajnos azzal sokkal kevesebb termelődik, mintha én szívnám. Hiába no, a gépek nyomomba sem érnek!:-) Szóval most ezzel küzdünk és igyekszünk megoldást találni. Majd beszámolok, hogy sikerült!
Puszi: Emese
Timi
2010. június 30., szerda
Első családi képeink
Íme itt vannak az első családi képeink hármasban. Az első még a kórházban készült, a második már itthon. Ugye szép kis családunk van?
Tegnap egyébként jött a védőnéni, és megnézte a köldökömet, de nem volt megelégedve, ezért elküldött minket a doktor nénihez. Meg egy kis nyirokcsomó-féle is keletkezett a jobb fülem alatt vasárnap, azt is megnézte, és amiatt is a doktor nénihez irányított. Mire azonban odaértünk, már eltüntettem, így a doktor néni nem látott semmi rendkívülit. Szerencsére ott is találkoztuk a védő nénivel, aki megerősítette, hogy reggel még ott volt. Erre a doktor néni azt javasolta, hogy mutassuk meg egy sebésznek a Heim Pál Kórházban. A köldököm sajnos valóban nem tökéletes, így kaptam rá kezelést, amitől most fekete lett, de a doktor néni szerint ez normális. Egyelőre még nem mentünk a kórházba, mivel Anyáék félnek, hogy ott összeszedhetek még valami súlyosabbat is, meg nehezen bírnám a várakozást is, úgyhogy várunk, hátha elmúlik magától a duzzanat. Általában reggel látható, és dél körülre már elmúlik vagy alig látni. Az se kizárt, hogy a köldökömtől van. Remélem, elmúlik, és nem kell kórházba mennünk.
Tegnap a rendkívüli doktor néni látogatás miatt eléggé felborult a napirendem, így éjszaka nem aludtam túl jól. Folyton éhesnek éreztem magam és nem tudtam aludni. Ha ettem, abban elfáradtam hamar és elaludtam, aztán egy kis idő múlva megint éreztem, hogy éhes vagyok. Végül csak sikerült megtömni a bendőmet, így nagy nehezen elaludtam. Remélem, ma nem lesz semmi rendkívüli program, és akkor jobb formába lendülök.
Puszi: Emese
Tegnap egyébként jött a védőnéni, és megnézte a köldökömet, de nem volt megelégedve, ezért elküldött minket a doktor nénihez. Meg egy kis nyirokcsomó-féle is keletkezett a jobb fülem alatt vasárnap, azt is megnézte, és amiatt is a doktor nénihez irányított. Mire azonban odaértünk, már eltüntettem, így a doktor néni nem látott semmi rendkívülit. Szerencsére ott is találkoztuk a védő nénivel, aki megerősítette, hogy reggel még ott volt. Erre a doktor néni azt javasolta, hogy mutassuk meg egy sebésznek a Heim Pál Kórházban. A köldököm sajnos valóban nem tökéletes, így kaptam rá kezelést, amitől most fekete lett, de a doktor néni szerint ez normális. Egyelőre még nem mentünk a kórházba, mivel Anyáék félnek, hogy ott összeszedhetek még valami súlyosabbat is, meg nehezen bírnám a várakozást is, úgyhogy várunk, hátha elmúlik magától a duzzanat. Általában reggel látható, és dél körülre már elmúlik vagy alig látni. Az se kizárt, hogy a köldökömtől van. Remélem, elmúlik, és nem kell kórházba mennünk.
Tegnap a rendkívüli doktor néni látogatás miatt eléggé felborult a napirendem, így éjszaka nem aludtam túl jól. Folyton éhesnek éreztem magam és nem tudtam aludni. Ha ettem, abban elfáradtam hamar és elaludtam, aztán egy kis idő múlva megint éreztem, hogy éhes vagyok. Végül csak sikerült megtömni a bendőmet, így nagy nehezen elaludtam. Remélem, ma nem lesz semmi rendkívüli program, és akkor jobb formába lendülök.
Puszi: Emese
2010. június 26., szombat
Három hetes lettem
Szinte hihetetlen, hogy repül az idő, már három hetes vagyok! Egyben elértem a várható születési időpontomat is. Annyi minden történik velem, hogy nem győzök beszámolni róla.
Először is, már régóta el akartam mesélni, hogy milyen ügyes vagyok a mozgásban. Ha háton fekszem, a fejemet már születésemtől fogva át tudom tenni egyik oldalról a másikra. Néhány naposan ezt tovább fejlesztettem, és hátról oldalra is tudok fordulni mindkét irányba és vissza. Két hetes korom körül pedig Anya hasra fordított és akkor derült ki, hogy úgy is át tudom tenni a fejem egyik oldalról a másikra, közben kicsit felnyomva magamat. Sajnos ezeket most nem gyakorolhatom, mert a kengyelemmel háton kell feküdni. De azért bízom benne, hogy nem fogom elfelejteni ezt a tudásomat.
Korábban sem ajánlották a hason fekvést, amíg nem esik le a köldökcsonk. Szerencsére ez két hetesen leesett. Mostanra majdnem teljesen begyógyult, jövő héten jön a védő néni leellenőrizni.
Napközben mindig jól alszom, a napokban viszont éjszaka elég rosszul aludtam, evés után este 10 körül elkezdtem sírni, és nem is hagytam abba a következő etetésig. Legfeljebb úgy nyugodtam meg kicsit, ha felvettek Apáék és ringattak. De ha visszatettek az ágyba, 10 perc alvás után újra rázendítettem. Volt, mikor Anya maga mellé vett a nagy ágyba, az szuper dolog, akkor mindig megnyugodtam. Anyáék nem tudták kitalálni, mi bajom, én meg nem árulom el!☺
Csütörtökön viszont jól aludtam. Anyáék szerint lehet, hogy azért, mert most vagyok túl a két hetes kori fejlődési ugráson, és beálltam a nagyobb tejcsi adagokra. Csütörtökön például már 520 g-ot ettem összesen, tegnap pedig egy evés alatt 110 g-ot! Ezekkel megdöntöttem egyéni rekordjaimat.☺
Vagy a másik ok az lehet, hogy csütörtökön elmentünk beszerezni Apa névnapi ajándékait. Babakocsival mentünk az Europark nevű nagy áruházba, és így három órát sétáltunk. Az elejét átaludtam, utána viszont nézelődtem, aztán éhes lettem és sírni kezdtem. Hazajöttünk, ettem, majd kértem még repetát. Utána nézelődtem az ágyamban. Szóval jó sokat voltam fenn, így lehet, hogy éjjel ezért aludtam jól. A bevásárlás egyébként jól sikerült, már mozgólépcsőn is mentem! Anya szerint kész balettmutatvány vízszintesben tartani a kocsimat, főleg lefelé! De ezt is megoldottuk! Anya vett egy nevelési könyvet is, A suttogó titkai címűt, hátha abból meg tudják fejteni, miért nem alszom éjjel.
A héten más változás is volt, csütörtök volt az első nap, hogy Apa már nem volt itthon, úgyhogy mostantól ketten vagyunk Anyával napközben. Apának sajnos dolgozni kell járni. Úgy hiányzol Apa! Szerencsére a fürdetésre hazaér, és akkor tudunk együtt lenni kicsit. Apa azt mondta, ez olyan kevés, és szeretne többet velem lenni. Hát nem tudom, hogyan tudjuk ezt megoldani. Jó, hogy itt a hétvége, és így egész nap együtt lehetünk.
Puszi: Emese
Először is, már régóta el akartam mesélni, hogy milyen ügyes vagyok a mozgásban. Ha háton fekszem, a fejemet már születésemtől fogva át tudom tenni egyik oldalról a másikra. Néhány naposan ezt tovább fejlesztettem, és hátról oldalra is tudok fordulni mindkét irányba és vissza. Két hetes korom körül pedig Anya hasra fordított és akkor derült ki, hogy úgy is át tudom tenni a fejem egyik oldalról a másikra, közben kicsit felnyomva magamat. Sajnos ezeket most nem gyakorolhatom, mert a kengyelemmel háton kell feküdni. De azért bízom benne, hogy nem fogom elfelejteni ezt a tudásomat.
Korábban sem ajánlották a hason fekvést, amíg nem esik le a köldökcsonk. Szerencsére ez két hetesen leesett. Mostanra majdnem teljesen begyógyult, jövő héten jön a védő néni leellenőrizni.
Napközben mindig jól alszom, a napokban viszont éjszaka elég rosszul aludtam, evés után este 10 körül elkezdtem sírni, és nem is hagytam abba a következő etetésig. Legfeljebb úgy nyugodtam meg kicsit, ha felvettek Apáék és ringattak. De ha visszatettek az ágyba, 10 perc alvás után újra rázendítettem. Volt, mikor Anya maga mellé vett a nagy ágyba, az szuper dolog, akkor mindig megnyugodtam. Anyáék nem tudták kitalálni, mi bajom, én meg nem árulom el!☺
Csütörtökön viszont jól aludtam. Anyáék szerint lehet, hogy azért, mert most vagyok túl a két hetes kori fejlődési ugráson, és beálltam a nagyobb tejcsi adagokra. Csütörtökön például már 520 g-ot ettem összesen, tegnap pedig egy evés alatt 110 g-ot! Ezekkel megdöntöttem egyéni rekordjaimat.☺
Vagy a másik ok az lehet, hogy csütörtökön elmentünk beszerezni Apa névnapi ajándékait. Babakocsival mentünk az Europark nevű nagy áruházba, és így három órát sétáltunk. Az elejét átaludtam, utána viszont nézelődtem, aztán éhes lettem és sírni kezdtem. Hazajöttünk, ettem, majd kértem még repetát. Utána nézelődtem az ágyamban. Szóval jó sokat voltam fenn, így lehet, hogy éjjel ezért aludtam jól. A bevásárlás egyébként jól sikerült, már mozgólépcsőn is mentem! Anya szerint kész balettmutatvány vízszintesben tartani a kocsimat, főleg lefelé! De ezt is megoldottuk! Anya vett egy nevelési könyvet is, A suttogó titkai címűt, hátha abból meg tudják fejteni, miért nem alszom éjjel.
A héten más változás is volt, csütörtök volt az első nap, hogy Apa már nem volt itthon, úgyhogy mostantól ketten vagyunk Anyával napközben. Apának sajnos dolgozni kell járni. Úgy hiányzol Apa! Szerencsére a fürdetésre hazaér, és akkor tudunk együtt lenni kicsit. Apa azt mondta, ez olyan kevés, és szeretne többet velem lenni. Hát nem tudom, hogyan tudjuk ezt megoldani. Jó, hogy itt a hétvége, és így egész nap együtt lehetünk.
Puszi: Emese
2010. június 23., szerda
Ruhatáram új darabja
Mivel farfekvéses baba voltam, vagyis a nagy átlagtól eltérően popsival lefelé éreztem jól magam Anya pocijában, már születésem után mondták a kórházi doktor nénik és bácsik, hogy különös figyelmet kell majd fordítani a csípőmre, mert lehet, hogy nem fejlődött megfelelően ebben a testhelyzetben. A csípőmmel kapcsolatos aggodalmait aztán az itthoni doktor néni is kifejtette, főleg, miután megtudta, hogy csípőproblémák Apa családjában többször is előfordultak (Zoli bátyának csípőficama volt, és Apának is voltak problémái a csípőjével, amikor megszületett).
Ennek nyomán hétfőn ismét felkerekedtünk Anyáékkal sétálni, de ezúttal a séta során egy orvosi rendelőbe mentünk, egy ortopédusnak nevezett doktor nénihez. Ő alaposan megvizsgálta a csípőmet, még úgynevezett ultrahangos felvételt is készített róla, és megállapította, hogy sajnos valóban nem fejlődött rendesen. Csípőficamom ugyan szerencsére nincsen, de a combcsontjaimat tartó medencecsonti kápák nem elég erősek és szabályosak – vagy legalábbis valami ilyesmit mondott, mert én ilyen kicsi babaként még nem sokat értettem abból, amit magyarázott.☺ Mindenesetre a dolog vége az lett, hogy kaptam egy Pavlik-kengyel nevezetű kis „kantárt”, ami állítólag megfelelő szögben tartja a lábacskáimat annak érdekében, hogy szépen kialakuljon a már említett medencecsonti kápa. Fel is teszek ide egy képet, hogy láthassátok, miről van szó.
Az új „ruhadarabomat” sajnos egész nap kell viselnem, csak a fürdésnél vehetjük le. Nem mondom, hogy nagyon kényelmes lenne, de állítólag ha ezt szépen hordom, akkor hamarosan rendbe is jön a csípőm! Az ortopédus doktor néni azt mondta, hogy papíron kb. három hónap ez a kezelés, de mivel nálam nagyon hamar elkezdtük, és ilyenkor még könnyebben alakulnak a csontok, lehet, hogy végül nekem kevesebb ideig kell hordanom. Addig is majdnem minden héten megyünk majd újra az ortopédus doktor nénihez, aki majd ellenőrizni fogja, hogyan fejlődik és javul a csípőm.
Anyáék egy kicsit szomorúak voltak amiatt, hogy rám került ez a kengyel. Féltek ugyanis kicsit, hogy rossz emlékeket hagy bennem és esetleg negatívan befolyásolja egyéb mozgásfejlődésemet is. Szerencsére azonban mindenki megnyugtatta őket, hogy bár ez az egész valóban nem túl kellemes, de nem fog nyomot hagyni a lelkemben vagy a fejlődésemben, és a szükséges idő leteltével én is éppoly ügyes leszek (vagy még ügyesebb!☺), mint a korombeliek. Ha másért nem, hát azért biztosan megnyugodhatok, ha Zoli bátyára vagy Apára nézek – nekik szintén hasonló problémájuk volt, ők is viseltek kengyelt, mégis milyen szép nagyra nőttek, és semmi ilyen problémájuk nincsen!☺
Addig is meg majd csak megbarátkozok ezzel az új „ruhadarabbal”. Állítólag Zoli bátya annak idején annyira megszerette, hogy a végén már azért sírt, mert levették róla...☺
Puszi,
Emese
Ennek nyomán hétfőn ismét felkerekedtünk Anyáékkal sétálni, de ezúttal a séta során egy orvosi rendelőbe mentünk, egy ortopédusnak nevezett doktor nénihez. Ő alaposan megvizsgálta a csípőmet, még úgynevezett ultrahangos felvételt is készített róla, és megállapította, hogy sajnos valóban nem fejlődött rendesen. Csípőficamom ugyan szerencsére nincsen, de a combcsontjaimat tartó medencecsonti kápák nem elég erősek és szabályosak – vagy legalábbis valami ilyesmit mondott, mert én ilyen kicsi babaként még nem sokat értettem abból, amit magyarázott.☺ Mindenesetre a dolog vége az lett, hogy kaptam egy Pavlik-kengyel nevezetű kis „kantárt”, ami állítólag megfelelő szögben tartja a lábacskáimat annak érdekében, hogy szépen kialakuljon a már említett medencecsonti kápa. Fel is teszek ide egy képet, hogy láthassátok, miről van szó.
Az új „ruhadarabomat” sajnos egész nap kell viselnem, csak a fürdésnél vehetjük le. Nem mondom, hogy nagyon kényelmes lenne, de állítólag ha ezt szépen hordom, akkor hamarosan rendbe is jön a csípőm! Az ortopédus doktor néni azt mondta, hogy papíron kb. három hónap ez a kezelés, de mivel nálam nagyon hamar elkezdtük, és ilyenkor még könnyebben alakulnak a csontok, lehet, hogy végül nekem kevesebb ideig kell hordanom. Addig is majdnem minden héten megyünk majd újra az ortopédus doktor nénihez, aki majd ellenőrizni fogja, hogyan fejlődik és javul a csípőm.
Anyáék egy kicsit szomorúak voltak amiatt, hogy rám került ez a kengyel. Féltek ugyanis kicsit, hogy rossz emlékeket hagy bennem és esetleg negatívan befolyásolja egyéb mozgásfejlődésemet is. Szerencsére azonban mindenki megnyugtatta őket, hogy bár ez az egész valóban nem túl kellemes, de nem fog nyomot hagyni a lelkemben vagy a fejlődésemben, és a szükséges idő leteltével én is éppoly ügyes leszek (vagy még ügyesebb!☺), mint a korombeliek. Ha másért nem, hát azért biztosan megnyugodhatok, ha Zoli bátyára vagy Apára nézek – nekik szintén hasonló problémájuk volt, ők is viseltek kengyelt, mégis milyen szép nagyra nőttek, és semmi ilyen problémájuk nincsen!☺
Addig is meg majd csak megbarátkozok ezzel az új „ruhadarabbal”. Állítólag Zoli bátya annak idején annyira megszerette, hogy a végén már azért sírt, mert levették róla...☺
Puszi,
Emese
2010. június 20., vasárnap
Első sétám
Tegnap sajnos elment az idő az Apa által erőltetett foci-vb-s bejegyzéssel, pedig bizony sokkal fontosabb dologról is írhattam volna! Merthogy tegnap sor került életem első igazi sétájára!
Már az elmúlt napokban éreztem, hogy valami nagy dolog készül, mert Anyáék délutánonként folyton kivittek az erkélyre a babakocsimban 15-20 percekre, állítólag azért, hogy szokjam a friss levegőt. Hát igen, szó ami szó, kellett is szoknom egy kicsit, mert Anyáék előzetes várakozásaival ellentétben bizony nem mindig aludtam rögtön el a szabad levegőn, hanem egy-egy kis sírás is előfordult.
Szerencsére mindez nem szegte Anyáék kedvét, és tegnap délután úgy döntöttek, mivel letelt a védő néni által előírt két hetes várakozási idő, nekiindulunk! Kissé rossz néven vettem, amikor ennek örömére tegnap délutáni szunyókálásomból arra ébredtem, hogy öltöztetnek, kis kabátot, sapkát adnak rám. Nem is értettem igazán, mert egyébként elég jól éreztem már magam a rajtam lévő ruhácskáimban, nem tűnt szükségesnek további ruhadarabok felvétele. Hamarosan azonban kiderült, hogy mindez csak azért van, mert elmegyünk a lakásból sétálni, ki a szabadba! Anya a karjába kapott, Apa pedig felnyalábolta a szép babakocsimat és a hozzá tartozó pelenkázótáskámat, és így sétáltunk le a földszintre. Ott aztán Anya szépen befektetett a kocsiba, kaptam egy szép oroszlános takarót, és elindultunk!☺
Elsőre bizony kicsit furcsának tűnt a zötykölődés és rázkódás, így egyszer-egyszer felsírtam, de aztán hamar megszoktam, és kezdtem megkedvelni a dolgot, olyannyira, hogy egy idő után el is aludtam!☺ Sajnos ennek következtében nem sokat láttam és tapasztaltam a sétából, pedig állítólag egész nagy kört tettünk, és egy jó fél órát töltöttünk lent a szabad levegőn. Anya és Apa felváltva tolta a kocsimat, bár én különbséget nem éreztem, szerintem mindketten nagyon ügyesen kocsiztak velem.☺ Hát nem remekül mutatunk a lenti képeken?
Sajnos a nagy kocsikázást kissé megzavarta a fránya sapkám, mert minduntalan ráhajolt a szememre, így a séta vége felé még annyira sem sikerült kilátnom a kocsimból, amennyire egyébként tudtam volna. Szerencsére ez csak egy-két pillanatig tartott, Anyáék segítettek megigazítani a sapkám, aztán pedig már haza is értünk.
Nagyszerűnek találtam életem első igazi sétáját, és olyan jó volt, hogy hármasban tudtunk menni! Remélem, még sokszor megyünk így együtt kocsikázni! Anyáék mindenesetre mondták, hogy a jövőben lehetőség szerint minden nap megyünk majd a szabad levegőre, így még sok-sok alkalmam lesz megismerkedni a lakóteleppel és a körülöttem lévő világgal!☺
Puszi,
Emese
Már az elmúlt napokban éreztem, hogy valami nagy dolog készül, mert Anyáék délutánonként folyton kivittek az erkélyre a babakocsimban 15-20 percekre, állítólag azért, hogy szokjam a friss levegőt. Hát igen, szó ami szó, kellett is szoknom egy kicsit, mert Anyáék előzetes várakozásaival ellentétben bizony nem mindig aludtam rögtön el a szabad levegőn, hanem egy-egy kis sírás is előfordult.
Szerencsére mindez nem szegte Anyáék kedvét, és tegnap délután úgy döntöttek, mivel letelt a védő néni által előírt két hetes várakozási idő, nekiindulunk! Kissé rossz néven vettem, amikor ennek örömére tegnap délutáni szunyókálásomból arra ébredtem, hogy öltöztetnek, kis kabátot, sapkát adnak rám. Nem is értettem igazán, mert egyébként elég jól éreztem már magam a rajtam lévő ruhácskáimban, nem tűnt szükségesnek további ruhadarabok felvétele. Hamarosan azonban kiderült, hogy mindez csak azért van, mert elmegyünk a lakásból sétálni, ki a szabadba! Anya a karjába kapott, Apa pedig felnyalábolta a szép babakocsimat és a hozzá tartozó pelenkázótáskámat, és így sétáltunk le a földszintre. Ott aztán Anya szépen befektetett a kocsiba, kaptam egy szép oroszlános takarót, és elindultunk!☺
Elsőre bizony kicsit furcsának tűnt a zötykölődés és rázkódás, így egyszer-egyszer felsírtam, de aztán hamar megszoktam, és kezdtem megkedvelni a dolgot, olyannyira, hogy egy idő után el is aludtam!☺ Sajnos ennek következtében nem sokat láttam és tapasztaltam a sétából, pedig állítólag egész nagy kört tettünk, és egy jó fél órát töltöttünk lent a szabad levegőn. Anya és Apa felváltva tolta a kocsimat, bár én különbséget nem éreztem, szerintem mindketten nagyon ügyesen kocsiztak velem.☺ Hát nem remekül mutatunk a lenti képeken?
Sajnos a nagy kocsikázást kissé megzavarta a fránya sapkám, mert minduntalan ráhajolt a szememre, így a séta vége felé még annyira sem sikerült kilátnom a kocsimból, amennyire egyébként tudtam volna. Szerencsére ez csak egy-két pillanatig tartott, Anyáék segítettek megigazítani a sapkám, aztán pedig már haza is értünk.
Nagyszerűnek találtam életem első igazi sétáját, és olyan jó volt, hogy hármasban tudtunk menni! Remélem, még sokszor megyünk így együtt kocsikázni! Anyáék mindenesetre mondták, hogy a jövőben lehetőség szerint minden nap megyünk majd a szabad levegőre, így még sok-sok alkalmam lesz megismerkedni a lakóteleppel és a körülöttem lévő világgal!☺
Puszi,
Emese
2010. június 19., szombat
Én és a foci-vb
Bár azt hiszem, fontosabb dolgokról is írhatnék, Apa ragaszkodott hozzá, hogy a mostani dél-afrikai foci-vb kapcsán is írjak egy bejegyzést. Nem tudom, mi ebben olyan fontos, de mivel Apa kérte, hát szentelek e kérdésnek pár sort – már csak azért is, mert Zoli bátyáéknak hála nekem is van egy jó kis focilabdám (na jó, nem pont olyan, mint amivel a vb-n játszanak, de nekem tetszik).☺
Először is ez a foci-vb valami csuda érdekes dolog lehet, mert lépten-nyomon azt hallom, hogy mindenki erről beszél, sőt gyakran hallom is, hogy a tévének nevezett nagy fekete dobozban is ez szól (ha a nagy vuvuzela-zene épp nem nyomja el - a szerk.)!☺ Én egyelőre mondjuk még csak bele-belehallgatok, és nem nézem – pedig állítólag nézni az igazi –, de majd előbb-utóbb biztos eljön az ideje annak is!☺
Addig is a játékkal kapcsolatos véleményem alapvetően Anya és Apa véleményével egyezik meg. Szerintük a foci remek dolog, de ez a mostani vb eddig nem valami nagy szám, az eddigi meccsek ugyanis viszonylag kevés gólt és nem túl izgalmas játékot hoztak. Ezt mondjuk én nem tudom megerősíteni, a magam részéről legalábbis bízvást állíthatom, hogy ez a vb eddigi életem legjobbika!☺
Amúgy Apáék egyik nagyon kedves barátja (Vica, ugye – a szerk.) azt említette, milyen jókor érkeztem, mert így Apa, miközben itthon van velünk, egyben tudja nézni is a vb-t (bár szeretnék eloszlatni egy félreértést ezzel kapcsolatban: NEM a foci-vb miatt érkeztem korábban a vártnál!☺). Nos, ez csak részben igaz, én legalábbis igyekszem mindent megtenni, hogy Apa inkább rám figyeljen, mint az unalmas meccsekre – a pelenkázást, a sírogatást, a fürdést, az etetést ugyanis nagyon sokszor a meccsek idejére időzítem. Persze ahogy látom, Apa ezt összességében annyira nem bánja, ami nagyon jó érzés – megnyugodtam, hogy azért én fontosabb vagyok Apának, mint a foci-vb!☺ Aztán meg lehet, hogy néhány év múlva már együtt nézzük a meccseket!☺
Hát, röviden ennyit tudok most írni a foci-vb-vel kapcsolatban, bár úgy vélem, egy két hetes kislánytól ennél több nem is igen várható!☺ Azt hiszem egyébként ezt a család is így gondolhatja, mert a családi vb-tippelőben a 2 éven aluliak sajnos nem vehetnek részt...
Puszi,
Emese
Először is ez a foci-vb valami csuda érdekes dolog lehet, mert lépten-nyomon azt hallom, hogy mindenki erről beszél, sőt gyakran hallom is, hogy a tévének nevezett nagy fekete dobozban is ez szól (ha a nagy vuvuzela-zene épp nem nyomja el - a szerk.)!☺ Én egyelőre mondjuk még csak bele-belehallgatok, és nem nézem – pedig állítólag nézni az igazi –, de majd előbb-utóbb biztos eljön az ideje annak is!☺
Addig is a játékkal kapcsolatos véleményem alapvetően Anya és Apa véleményével egyezik meg. Szerintük a foci remek dolog, de ez a mostani vb eddig nem valami nagy szám, az eddigi meccsek ugyanis viszonylag kevés gólt és nem túl izgalmas játékot hoztak. Ezt mondjuk én nem tudom megerősíteni, a magam részéről legalábbis bízvást állíthatom, hogy ez a vb eddigi életem legjobbika!☺
Amúgy Apáék egyik nagyon kedves barátja (Vica, ugye – a szerk.) azt említette, milyen jókor érkeztem, mert így Apa, miközben itthon van velünk, egyben tudja nézni is a vb-t (bár szeretnék eloszlatni egy félreértést ezzel kapcsolatban: NEM a foci-vb miatt érkeztem korábban a vártnál!☺). Nos, ez csak részben igaz, én legalábbis igyekszem mindent megtenni, hogy Apa inkább rám figyeljen, mint az unalmas meccsekre – a pelenkázást, a sírogatást, a fürdést, az etetést ugyanis nagyon sokszor a meccsek idejére időzítem. Persze ahogy látom, Apa ezt összességében annyira nem bánja, ami nagyon jó érzés – megnyugodtam, hogy azért én fontosabb vagyok Apának, mint a foci-vb!☺ Aztán meg lehet, hogy néhány év múlva már együtt nézzük a meccseket!☺
Hát, röviden ennyit tudok most írni a foci-vb-vel kapcsolatban, bár úgy vélem, egy két hetes kislánytól ennél több nem is igen várható!☺ Azt hiszem egyébként ezt a család is így gondolhatja, mert a családi vb-tippelőben a 2 éven aluliak sajnos nem vehetnek részt...
Puszi,
Emese
2010. június 18., péntek
Első látogatóim
Bár még csak két hetet éltem, máris azt tapasztalhattam, hogy micsoda sürgés-forgás van körülöttem! Az elmúlt napokban Anya és Apa mellett egyre újabb, kedves arcok tűntek fel.
Kezdődött azzal, hogy amikor múlt hét csütörtökön (június 10-én) hazajöttünk a kórházból, hamarosan megérkezett hozzánk egy nagyon kedves néni. Anyáék azt mondták, hogy ő a Nagymamám! Ő sokat segített Anyáéknak az első itthoni napomon, ebédet hozott, kivasalta a kis ruhácskáimat és az esti fürdőzésemnél is segédkezett. Nagyon aranyosnak találtam, mint láthatjátok, a karjában is remekül éreztem magam. Máris oda vagyok érte!:-)
Aztán másnap újabb látogatók jöttek: Anyáék őket Nagypapaként és Sári Mamaként mutatták be. Ők is azért érkeztek, hogy engem lássanak és dajkálgassanak (és nem mellesleg ők is hoztak ebédet Anyáéknak), így nem kérettem magam sokáig, megengedtem, hogy ők is kézbe vegyenek. Azt hiszem, a képek itt is magukért beszélnek, milyen jól éreztem magam velük is!:-)
És a látogatók sora ezzel még mindig nem ért véget! Másnap, vagyis múlt hét szombaton ráadásul egészen sokan érkeztek. Először egy jóképű fiatal bácsi jött, akiről hamarosan kiderült, hogy ő Levente, Anya testvére, vagyis az én nagybátyám. Majd hamarosan megérkezett Apa testvére, Zoli bátya és az ő családja, Csilla néni és a kislányuk, vagyis az én kis unokatestvérem, Fanni is. Hát nem aranyosak? Ráadásul ők rengeteg ajándékot is hoztak nekem, amivel csak még inkább belopták magukat a szívembe – a zenélő holdacska például máris az egyik kedvencem, a dallama szinte mindig megnyugtat, amikor sírok! Sajnos azonban ebből a találkozóból én nem sok mindenre emlékszem, mert olyan fáradt voltam, hogy az egész látogatásukat átaludtam. Szerencsére Apáék megnyugtattak, hogy állítólag még nagyon sokszor fogunk találkozni a jövőben velük, és rengeteg alkalmam lesz játszani Fannival is.
Már-már úgy tűnt, véget ér a nagy látogatások sora, ezen a héten kedden azonban egy újabb szakállas bácsi és egy kedves néni jöttek. Kiderült, hogy ők az érdi mama és papa, vagyis ők is az én Nagypapám és Nagymamám. Ezt kicsit furcsának találtam, mert ahogy emlékeztem, már találkoztam a Nagypapával és két Nagymamával is, de Apáék elmagyarázták, hogy olyan szerencsés vagyok, hogy nekem két Nagypapám és három Nagymamám is van!!! Jujj, de jó!!! Kíváncsian várom, hátha jönnek majd még látogatóba újabb Nagypapák és Nagymamák!:-) Mindenesetre az érdi Mamával és Papával való megismerkedés is nagyon jól sikerült, tőlük is sok szép ajándékot kaptam (amit ezúton is nagyon köszönök!), és velük is nagyszerűen éreztem magam, mint ez a képeken is látható. Szóval őket is máris imádom!:-)
Mint láthatjátok, igen sűrű volt az itthon töltött első hetem, csuda érdekes emberekkel találkoztam. Olyan jó nekem, hogy máris ennyien szeretnek!!! Sőt, Anyáék azt mondták, hogy még nagyon sokan mások is szeretnének megismerni engem, csak sajnos erre várni kell még egy kis időt, hogy megerősödjek. Én mindenesetre már alig várom!
Puszi,
Emese
Kezdődött azzal, hogy amikor múlt hét csütörtökön (június 10-én) hazajöttünk a kórházból, hamarosan megérkezett hozzánk egy nagyon kedves néni. Anyáék azt mondták, hogy ő a Nagymamám! Ő sokat segített Anyáéknak az első itthoni napomon, ebédet hozott, kivasalta a kis ruhácskáimat és az esti fürdőzésemnél is segédkezett. Nagyon aranyosnak találtam, mint láthatjátok, a karjában is remekül éreztem magam. Máris oda vagyok érte!:-)
Aztán másnap újabb látogatók jöttek: Anyáék őket Nagypapaként és Sári Mamaként mutatták be. Ők is azért érkeztek, hogy engem lássanak és dajkálgassanak (és nem mellesleg ők is hoztak ebédet Anyáéknak), így nem kérettem magam sokáig, megengedtem, hogy ők is kézbe vegyenek. Azt hiszem, a képek itt is magukért beszélnek, milyen jól éreztem magam velük is!:-)
És a látogatók sora ezzel még mindig nem ért véget! Másnap, vagyis múlt hét szombaton ráadásul egészen sokan érkeztek. Először egy jóképű fiatal bácsi jött, akiről hamarosan kiderült, hogy ő Levente, Anya testvére, vagyis az én nagybátyám. Majd hamarosan megérkezett Apa testvére, Zoli bátya és az ő családja, Csilla néni és a kislányuk, vagyis az én kis unokatestvérem, Fanni is. Hát nem aranyosak? Ráadásul ők rengeteg ajándékot is hoztak nekem, amivel csak még inkább belopták magukat a szívembe – a zenélő holdacska például máris az egyik kedvencem, a dallama szinte mindig megnyugtat, amikor sírok! Sajnos azonban ebből a találkozóból én nem sok mindenre emlékszem, mert olyan fáradt voltam, hogy az egész látogatásukat átaludtam. Szerencsére Apáék megnyugtattak, hogy állítólag még nagyon sokszor fogunk találkozni a jövőben velük, és rengeteg alkalmam lesz játszani Fannival is.
Már-már úgy tűnt, véget ér a nagy látogatások sora, ezen a héten kedden azonban egy újabb szakállas bácsi és egy kedves néni jöttek. Kiderült, hogy ők az érdi mama és papa, vagyis ők is az én Nagypapám és Nagymamám. Ezt kicsit furcsának találtam, mert ahogy emlékeztem, már találkoztam a Nagypapával és két Nagymamával is, de Apáék elmagyarázták, hogy olyan szerencsés vagyok, hogy nekem két Nagypapám és három Nagymamám is van!!! Jujj, de jó!!! Kíváncsian várom, hátha jönnek majd még látogatóba újabb Nagypapák és Nagymamák!:-) Mindenesetre az érdi Mamával és Papával való megismerkedés is nagyon jól sikerült, tőlük is sok szép ajándékot kaptam (amit ezúton is nagyon köszönök!), és velük is nagyszerűen éreztem magam, mint ez a képeken is látható. Szóval őket is máris imádom!:-)
Mint láthatjátok, igen sűrű volt az itthon töltött első hetem, csuda érdekes emberekkel találkoztam. Olyan jó nekem, hogy máris ennyien szeretnek!!! Sőt, Anyáék azt mondták, hogy még nagyon sokan mások is szeretnének megismerni engem, csak sajnos erre várni kell még egy kis időt, hogy megerősödjek. Én mindenesetre már alig várom!
Puszi,
Emese
2010. június 16., szerda
Első napjaim
Kicsit korábban, a 36. héten érkeztem, emiatt először megfigyelésre elvittek sok másik baba közé és betettek egy nagy meleg üvegdobozba. Másnap délelőttől már Anyával lehettem! Ő látott el kezdettől fogva, csak a fürdetésre vittek el a többi baba közé! A kórházba Apa is bejöhetett titokban, így ő is pelenkázott már ott is.
Sajnos besárgultam, majd kigyógyultam, ekkor Anyát nem engedték még haza, majd újra besárgultam, ez hátráltatta a hazajövetelt. A sárgaság alatt egy nagy kék lámpát tettek az ágyam alá, és azzal világítottak alulról, de szerencsére nem kellett Anyától elszakadnom.
Az előtejcsis időszakban már kezdettől fogva ügyesen rákaptam a szopizásra, mellé még cukros vizet kaptam. Aztán a tejcsi is beindult, így nem kellett tápszert kapnom. Nagyon szerencsés vagyok, mert Anya sok tejcsit tud adni nekem, nem is győzöm kiszívni. A súlyvesztésem kevesebb volt, mint szokásos, kb. 100 g csak, emiatt meg is dicsért minket a doktor néni! Mire haza indultunk, már csak 50 g-mal voltam elmaradva a születési súlyomtól. Most azon dolgozunk, hogy ezt mielőbb visszanyerjem.
Azóta már hazaérkeztünk, Apa is itthon van velünk, mert szerencsére elengedték a munkahelyéről. Ő fürdet, pelenkáz is, büfiztet és bevásárol nekünk mindent. Szóval mindent csinál ő is, egyedül a szoptatás Anya privilégiuma. Anyáék azt mondják, ki kéne alakítani valami napirendet, de én nem tudom, minek az. Szerintem mindent pont akkor jó csinálni, amikor kedvem támad.
Az első itthoni fürdetésem jól sikerült, bár elég sokat sírtam. Azóta viszont melegebb vízben fürdök - ebben Anyára hasonlítok - és már nem sírom teljesen végig, de azért szoktam hüppögni. Anyáék szerint majd meg fogom szeretni, és nem is lehet majd kivenni a kádból - hát egyelőre még nem igazán szeretem. Ahogy a pelenkázást se, sokszor végig sírom az egészet, néha viszont teljesen nyugodtan tűröm, én magam se tudom, miért. Általában nem nagyon szeretem, ha macerálnak. Tegnap úgy sírtam az egyik pelenkázásnál, hogy egészem belilultam, levegőt is elfelejtettem venni, de aztán Anya felkapott és erre eszembe jutott. Anyáék jól megijedtek, a Nagyi is pont itt volt. Általában viszont nagyon nyugodt baba vagyok, és csak akkor sírok, ha valami bajom van. De Anyáék azt nem várják meg, mert ki tudják találni már előbb is, hogy mi kéne nekem. Pl. ha cuppogtatok, nyelvet öltögetek, kezem vagy bármi mást a számba gyömöszölöm, akkor már éhes vagyok. Ha lábamat az égnek dobva kalimpálok és közben nyöszörgök, akkor pelus cserét kérek.
Nagyon szeretek hosszasan szopizni, akár egy órát is, bár a nagy részében inkább csak nyammogok, de ez olyan jó! Anyának viszont nagyon fárasztó, úgyhogy mostmár igyekszünk fél óra alatt végezni. A védőnéni szerint napi 450 g-ot kellene ennem, ezt azért még nem sikerült elérni. Változó, hogy mennyit eszem, van, hogy csak 20 g-ot, van, hogy 100-at is benyomok! Viszont az állandónak mondható, hogy napi 8X eszem.
A fennmaradó időben általában alszom, néha fenn vagyok és csendben tekingélek. Ilyenkor egyedül is jól elvagyok. Anyáék szerint gyönyörű szemem van, és el vannak olvadva tőlem, ha rájuk nézek. Mivel ez nem esik nehezemre, egyre többet csinálom - állítólag korábban a sárgaság miatt voltam olyan álmos.
Már járt nálunk a védőnéni és doktor néni is. Mivel faros baba vagyok, javasolták a korai csípőszűrést, ezt még szervezzük. Meg az egyik kórházi doktor néni szerint lehet, hogy Dévény Anna féle kezelés is kell majd, szintén a farosság, meg a koraszületésem miatt. De az itthoni doktor néni szerint nem vészes a csípőm, elég lazák az izmaim is, úgyhogy majd később döntik el, kell-e. Az itthoni doktor néni szerint van egy kis szívzörejem, de ez koraszülötteknél normális, hogy mivel a szívbillentyű csak a legvégén zárul be, hát én ezt nem vártam ki! De még bezáródhat magától, ezt majd ellenőrizni kell. A doktor nénik között nagy vita alakult ki, hogy le van-e nőve a nyelvem. Az egyik kórházi doktor néni szerint le van nőve és fel kéne vágni, a másik szerint nem, Anya ne is hagyja semmiképp. Az itthoni doktor néni szerint nem vészes, szerinte nem kell felvágni, de majd még megfigyelik, hogyan alakul. Szóval 2:1 az állás a fel nem vágás javára.
Húha, nagyon megéheztem, úgyhogy Anya titkárnőmnek most más feladatot adok. Gyorsan teszek fel még néhány képet az első napokról.
Mindenkinek puszi: Emese
2010. június 15., kedd
Megérkeztem
Bizonyára már értesültetek róla, hogy 2010. június 4-én 23 óra 33 perckor 2950 g súllyal és 55 cm-esen megérkeztem. Mivel nem vagyok egy átlagos kisbaba, úgy döntöttem, azzal is igyekszem kitűnni a tömegből, hogy farral előre érkezem. Ebben Anya, Apa és a doktor bácsi is támogatott, és végül rendben és gyorsan kifaroltam a kis kuckómból.
Ezúton is köszönöm mindenkinek a gratulációkat, jókívánságokat és ajándékokat, Anya és Apa nevében is!
Puszi: Emese
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)