A hónapban leginkább a biciklis tudományomat fejlesztettem. Már a nagy, 16-os bicajjal is nagyon jól megy, tudok megfordulni is, felfelé is megy már - bár hamar elfáradok - és a göröngyös - köves talajon is próbálkozom már. A sikert elmeséltük Lencsinek és Emmának is, azóta már ők is megtanultak, így nagy bicajos utcabulikat tartunk délutánonként.
A másik újdonságot már meséltem: hogy be merem tenni a fejemet a vízbe egészen, hogy búvárkodhassak az új búvárszemüvegemmel.
Emellett az úszódeszkát is próbálgattam és már tudok egy kicsit siklani vele. Az ovis úszást nagyon várom, és igyekszem más téren is készülni rá: a ruháimat próbálom úgy levenni, hogy ne forduljanak ki és majd vissza tudjam venni.
A másik újdonságot már meséltem: hogy be merem tenni a fejemet a vízbe egészen, hogy búvárkodhassak az új búvárszemüvegemmel.
Emellett az úszódeszkát is próbálgattam és már tudok egy kicsit siklani vele. Az ovis úszást nagyon várom, és igyekszem más téren is készülni rá: a ruháimat próbálom úgy levenni, hogy ne forduljanak ki és majd vissza tudjam venni.
A másik jó hír, hogy - egy ideig - egyre szebben jártam, már rám szólni se kellett, hogy tegyem le a sarkam. A nyaralás alatt indult be a kedvező folyamat, amikor is megfigyeltük, hogy a tengeri fürdésre szolgáló, nagyon jól hajlós talpú cipőmben szépen leteszem a sarkam, a többiben viszont nem. Ezt szerettem is nagyon hordani, úgyhogy nemcsak a fürdésre használtam, hanem egyébként is. Hétről-hétre javult a helyzet, először csak ebben a cipőben mentem szépen, aztán a kertben is mezítláb, majd a Superfit szandálomban is, legvégül már az oviban használatos szandimban is szépen mentem - ennek hajlik legkevésbé a talpa - és bent a kemény kövön is mezítláb. Július elejétől augusztus végére jutottunk el idáig. Sajnos azóta egyszer egy napig egy nagyon kemény talpú cipő volt rajtam és attól teljesen visszaromlott a helyzet, megint mindenhol és minden cipőmben úgy jártam, mintha 5 cm-es magassarkú lenne rajtam. Azóta próbálunk visszatalálni a korábbi eredményekhez, most itthon és az oviban is ezt a fürdős cipőt hordom, az utcára pedig a Superfit szandimat. Kb. 2 hét után most ott tartunk, hogy ebben a hajlós talpúban egész szépen megyek, de többször is rám kell szólni. Emellett az itthoni papucsomban is jól megyek, az összes többi cipőben és mezítláb is lábujjhegyezek. Megint sokszor el is esek, amikor elbotlok a cipő orrában.
További jó eredmény, hogy az utóbbi két masszázson már nem sírtam, legfeljebb kicsit fáj egy-két helyen, úgyhogy már szeretek járni. Nagyon tetszenek a tornagyakorlatok, azokat nagy lelkesen csinálom. A kedvencem, amikor egy óriási labdán kell ugrálni a bordásfalba kapaszkodva. A masszázs-torna után haza se akarok jönni, tornázom még vagy játszom. Ennek örömére már Julcsi is jöhet velünk és ő is utánoz, amikor tornázom.
Az ovi is elkezdődött! Az első napon annyira boldog voltam, hogy madarat lehetett volna velem fogatni. Azóta is szívesen megyek. Van egy-két változás, pl. máshol ülök, két tányér is van terítve, mint a felnőtteknek szokás és vannak új játékbabák - ezeket boldogan újságoltam! Ennek hatására itthon is elkezdtem próbálgatni, hogy én öltöztessem a babákat, illetve a nadrágom patentját is be tudom már kapcsolni. Az első napokban azért hiányzott Anya - már úgy megszoktam, hogy mindig együtt vagyunk -, úgyhogy délutánonként elég anyás lettem.
Julcsival vegyes a viszonyunk - ha hajlandó azt csinálni, amit én kitalálok, szépen eljátszunk. Általában azt játsszuk, hogy ő az én kisbabám és viszem mindenhova, lefektetem, mesélek neki, stb.
Vagy kiosztok rá valamilyen más szerepel, pl. ő a Papa, Emma, vagy Lencsi és én is belebújok valaki bőrébe - ezt a játékot már jól érti és jól is szólít. De ha nem akarja azt játszani, amit kitalálok, akkor is erőltetem, oda is csapok neki, vagy útjába állok, s általában sírás lesz a vége. Sokszor elveszem, amivel épp elkezdett játszani, mert nekem is megtetszik. Ettől is mindig sír. Vagy szaladgálunk, birkózunk, de közben ellököm, megszorítom, s nem izgat, hogy fáj neki. Élvezem, hogy hatalmam van felette. Ugyanakkor sokszor nagyon gondoskodó vagyok vele, este például nagyon aggódom, ha leveszi a hálózsákját és megfázik, úgyhogy ki is megyek Anyáért és addig nem tágítok, amíg nem adja vissza rá. Éjjel sokszor azt álmodom, hogy sír, és kirohanok Anyához, hogy nyugtassa meg.
Az oviban persze megint összeszedtem pár butaságot, most éppen köpködni szoktam.
Sokszor hazafelé együtt jövünk vagy összefutunk Emmáékkal vagy Lencsiékkel, ilyenkor nagyon boldog vagyok! Egyben eléggé elvesztem a kontrollt, ami a közlekedést illeti: egyik nap majdnem elütöttek, mikor etettük a pipiket a sarkon és én - minden korábbi intelem ellenére - váratlanul átrohantam a túloldalra, hogy onnan is szedjek nekik füvet. Szerencsére meg tudott állni az autó... Én nem is érzékeltem a veszélyt, azóta se értem igazán, Anya miért van oda ettől annyira. Ha csak Anyával és Julcsival jövünk, akkor viszont szépen közlekedem.
Itthon szívesen segítek Anyának, szeretek porszívózni, teregetni és már a rendrakásban is kezdek résztvenni.
A nyáron a délutáni alvás már nem mindig jött össze, sokszor csak pihentem. Ha túl hamar kijöttem, estére megint összetörtem magam. Úgyhogy Anya előírta, hogy kötelező pihennem és nem jöhetek ki másfél óránál előbb, viszont fekve olvasgathatok, ha végképp nem sikerül elaludni.
Sok puszi: Mesi
Julcsival vegyes a viszonyunk - ha hajlandó azt csinálni, amit én kitalálok, szépen eljátszunk. Általában azt játsszuk, hogy ő az én kisbabám és viszem mindenhova, lefektetem, mesélek neki, stb.
Vagy kiosztok rá valamilyen más szerepel, pl. ő a Papa, Emma, vagy Lencsi és én is belebújok valaki bőrébe - ezt a játékot már jól érti és jól is szólít. De ha nem akarja azt játszani, amit kitalálok, akkor is erőltetem, oda is csapok neki, vagy útjába állok, s általában sírás lesz a vége. Sokszor elveszem, amivel épp elkezdett játszani, mert nekem is megtetszik. Ettől is mindig sír. Vagy szaladgálunk, birkózunk, de közben ellököm, megszorítom, s nem izgat, hogy fáj neki. Élvezem, hogy hatalmam van felette. Ugyanakkor sokszor nagyon gondoskodó vagyok vele, este például nagyon aggódom, ha leveszi a hálózsákját és megfázik, úgyhogy ki is megyek Anyáért és addig nem tágítok, amíg nem adja vissza rá. Éjjel sokszor azt álmodom, hogy sír, és kirohanok Anyához, hogy nyugtassa meg.
Az oviban persze megint összeszedtem pár butaságot, most éppen köpködni szoktam.
Sokszor hazafelé együtt jövünk vagy összefutunk Emmáékkal vagy Lencsiékkel, ilyenkor nagyon boldog vagyok! Egyben eléggé elvesztem a kontrollt, ami a közlekedést illeti: egyik nap majdnem elütöttek, mikor etettük a pipiket a sarkon és én - minden korábbi intelem ellenére - váratlanul átrohantam a túloldalra, hogy onnan is szedjek nekik füvet. Szerencsére meg tudott állni az autó... Én nem is érzékeltem a veszélyt, azóta se értem igazán, Anya miért van oda ettől annyira. Ha csak Anyával és Julcsival jövünk, akkor viszont szépen közlekedem.
Itthon szívesen segítek Anyának, szeretek porszívózni, teregetni és már a rendrakásban is kezdek résztvenni.
A nyáron a délutáni alvás már nem mindig jött össze, sokszor csak pihentem. Ha túl hamar kijöttem, estére megint összetörtem magam. Úgyhogy Anya előírta, hogy kötelező pihennem és nem jöhetek ki másfél óránál előbb, viszont fekve olvasgathatok, ha végképp nem sikerül elaludni.
Sok puszi: Mesi
