Nagyon sok kisgyerek volt ott, de én voltam a legkisebb. Igaz, volt néhány pocaklakó is, akik kisebbek mint én.
Most is nagyon jó kislány voltam és érdeklődve nézegettem a gyerekeket. Apa pedig büszkélkedhetett velem.
Aztán egyszer csak megjött a Mikulás és engem is odahívott, hogy vegyem át az ajándékot. Én nem féltem tőle, sőt annyira nem is figyeltem rá, inkább az ajándék érdekelt.
Aztán türelmesen kivártam, amíg az összes gyerek sorra került. Letelepedtem közéjük és dobáltam a lufikat.
Találkoztunk Tamással is. Megismertem Apa kollégáját, Gábort, feleségét, Petrát, és a kisfiukat, Gáborkát is. És találkoztam Gabi nénivel is, aki Apa főnöke. Vele még csak pocaklakóként találkoztam néhány borzasztó hosszú bírósági tárgyaláson. (Én mindig dörömböltem, hogy miért ücsörgünk ennyit, dög uncsi, miért nem járunk már egyet, de senki se hallotta, csak Anya.) Egy nagy csokor virágot is kaptunk tőle, amikor megszülettem. Most végre személyesen is találkoztunk! Sajnos Eszterrel nem találkoztam, pedig úgy vártam már, hogy megint dajkáljon kicsit. Úgy hallottam, beteg, úgyhogy jobbulást kívánok!
Az ünnepség után felmentünk Apa dolgozószobájába, úgyhogy végre láttam, hogy hol tölti azt a rengeteg sok időt, amíg nincs velem. Kipróbáltam az asztalát is.
Aztán hazamentünk és én eléggé elfáradtam a sok embertől, úgyhogy hamar kidőltem. Remélem jövőre is jön Apához a Mikulás!Sok puszi: Emi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése