Tekintettel a Julcsi születésével kapcsolatos anyai teendőkre, ezúttal engedélyeztem Anyának, hogy rövidebbre fogja a szokásos összefoglalót.
Nos, a legnagyobb fejlődés a társasági életemben állt be: mivel Anyának sokat kellett pihenni az elmúlt hónapban, én szépen elfogadtam, hogy sokat járok a mamáimhoz és remekül éreztem magam náluk. Mikor itthon voltunk, akkor előtört néha belőlem, hogy Anyával akarok játszani, és kicsit hisztisebb voltam, ha ezt nem lehetett, vagy amikor a sok élménytől megittasodva megjöttem a mamáéktól, de alapvetően jól viseltem ezt a nem könnyű időszakot. A Kistesó érkezéséhez is nagyon pozitívan állok: az segített, hogy elfogadjam a nagylányos ágyamat, hogy odaadhattam neki a rácsosat. Mióta tudom, hogy neki kell a rácsos, szépen egyedül elalszom az új ágyikómban és alszom reggelig. Reggel viszont korábban keltem, fél hétkor már kukorékoltam és szaladtam át Apáékhoz. (Szigorúan véve már a következő hónaphoz tartozik, de azóta, hogy kibújt a Kistesó, még tovább javult a helyzet: eleinte reggel már vissza lehetett vinni és akkor aludtam tovább, néhány napja viszont már egyáltalán nem kelek fel, hanem alszom fél 9-ig és megvárom, míg Anyáék bejönnek. Ehhez sokszor el kellett mondani, hog ne szaladjak ki egyedül, mert ők félnek, hogy zokniban elesek, hanem szóljak bele a bébiőrbe, hogy felébredtem és várjam meg, míg ők bejönnek.) Lencsivel is jobban kijövök, sikerült pár nap alatt megtanulnom az "Egyszer a Lencsi, egyszer a Mesi." szabályt az olyan játékokhoz, amiből csak egy van és felváltva tudjuk használni.
A mozgásomban annyi változás van, hogy próbálok páros lábbal felugrani és pár centire már sikerül is. Ezt előszeretettel gyakorolom a lépcsőn is, akár egyedül is, aminek azért Anyáék nem örülnek annyira, mivel ha nem fognak meg, simán leesek. A motorommal le tudok robogni a lejtőn úgy, hogy nem teszem le a lábamat. Ügyesebben építkezek az új, Letééktől kapott építőkockámmal, mivel ennek az elemei csak egy ponton illesztődnek, így könnyebb használni őket. Megkedveltem az öltözködést, próbálom egyedül felvenni a ruháimat - vagy másét, de azért még nem sikerül. Itt épp a Nagyi kalapjában pózolok:
Az étkezésem nem változott, a főtt vagy sült húsok közül a legtöbbet most se akarom megenni, csak akkor eszem belőle, ha a felismerhetetlenségig össze van aprítva az ételben. Hajlamos vagyok válogatni és az édességekre várva otthagyni a főételt, kiköpni vagy ledobálni - bár a mamáimnál ezt nem csinálom és csak Apáékat tüntetem ki ezzel.
A kedvenceimből bármennyit megeszek, kár is azt várni, hogy majd azt mondom, elég volt. A hónapban sokat híztam és nőttem - köszönhetően a mamáim kényeztető gondoskodásának is. Hogy mennyit, azt pontosan nem tudjuk, a kétéves státuszon 14,3 kg voltam és 88 cm, de azóta is nőttem-híztam, a ruhákon látni, hogy széltében és hosszában is kisebbek lettek. A lábam is nőtt, a 21-es méretet kinőttem, már a 22-es cipő a passzent és már 23-ast is hordok. Fogam nincs új továbbra se.
Kedvenc játékom bent a Zsuzsi babám, már vele is alszom, mindenhova viszem magammal. A felszeletelhető zöldség készletem is sláger lett, abból szoktam főzni mindenkinek. Kint imádok motorozni, homokozni és a medencézést is szeretem, bár azt nem lehet mondani, hogy egész nap szívesen pancsolok. Szeretek boltosat játszani: én vagyok az eladó, és aki velem van, az a vevő. Sári mamával imádok játszótérre és piacra menni, Ági mamáéknál pedig legjobban a Kisvakondot szeretem nézni a TV-ben. Továbbra is imádok rajzolni a rajzoló táblámon. A ceruzákkal nem annyira szeretek, mert túl halványlesz, a zsírkrétát pedig még mindig nem lehet odaadni, mert miszlikbe aprítom. A gyurmával se mertünk próbálkozni, mert félő, hogy megenném, tekintve, hogy még mindig előfordul, hogy jóízűen homokot, papírt vagy hasonlókat eszem.
A beszédemben annyi változás van, hogy időnként már helyesen tudósítok E/1-ben arról, amit én csinálok, de zömében azért még az E/2-t használom továbbra is. Ettől eltekintve, már igen összetett mondatokat tudok mondani, tökéletes ragozással, választékos szókinccsel. Pl. "Mit főzzek neked, Zsuzsikám?" "Odaadtad a Kistesónak a rácsos ágyat. Abból nem tud kipottyanni. Büszke volt rád Anya. Apa is büszke volt." Továbbra is mindent kommentálok, amit csinálok, és ha a Kisvakondot nézem, akkor is folyamatosan mondom, hogy mi történik. Az ismerősöknek már elég sokszor hajlandó vagyok köszönni vagy elköszönni. Idegeneket még nem tüntetek ki ezzel.
Puszi: Mesike
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése