Már megint elröpült egy hónap, ami nagy változást hozott. Hogy annak köszönhető-e, hogy az utolsó fogam is célegyenesbe fordult és ki is bújt, és így már nem szenvedek a fogzástól, vagy a múlt havi nagy bili-harcok eredménye, vagy az új dicsőségtáblám miatt van, nem tudjuk biztosan, de mindenesetre nagyon megváltoztam. Egész délelőtt képes vagyok egyedül eljátszani, s ha Anya nem figyel rám, nem jut eszembe rögtön rosszalkodni. Persze néha rosszalkodok: nem akarok kezet mosni, öltözni, játszom az étellel, ledobom az üres poharamat, kiborítom a vizet az ölembe, sikítozok, stb., de lényegesen ritkábban tör rám. Így Anya délelőttönként tud takarítani, mosni, főzni, és a karácsonyi sütiket is mind délelőtt sütötte. Délután is jó vagyok, ha foglalkozik velem mondjuk egy félórát, akkor utána csinálhat egy kicsit mást, én pedig elfoglalom magam. Számítógépezni még nem engedem, mert akkor rögtön odamegyek és én is nyomkodni akarom, de minden mást csinálhat egy kicsit. Plusz a telefonálást még nem szeretem, akkor rögtön nekem is mondandóm támad. Az estéket is jól bírom már, nem vagyok olyan fáradt, mint régebben, így szépen eljátszok, amíg Julcsit fürdeti, legfeljebb az ajtókat csukogatom kicsit. Ha Apa nem ér haza addigra, akkor Julcsi altatásakor pedig Kisvakondot vagy Bogyó és Babócát nézhetek, ettől nagyon boldog vagyok és még a játékokat is hajlandó vagyok elpakolni, ha tudom, hogy utána ez következik. Sokszor látszik, hogy igyekszem megfelelni és várom a visszaigazolást: kérdezgetem Anyát, ha rosszalkodok vagy rosszkedvűnek látom:
- Anya, most nem vagy mérges? Se haragszós? Se szomorú? Se aggódós?
- Anya, most nem vagy mérges? Se haragszós? Se szomorú? Se aggódós?
Hosszasabban már csak akkor szoktam rosszalkodni, ha Anya fáradt és ezért nem kellő lelkesedéssel játszik velem, nem olyan mosolygós. Ilyenkor észlelem, hogy valami nincs rendben és rosszalkodással válaszolok.
Szóval a varázsos változás a Mikulás érkezésével jött el. Ekkor vezettük be az új dicsőségtáblámat. Ha jól viselkedtem, korábban is kaptam jutalom svájci keresztes matricákat, amiket a rajzos füzetembe ragaszthattam. De mikor Anya kérdezgette, sosem emlékeztem, hogy miért kaptam. Ezért kitalálta, hogy legyen egy dicsőségtáblám, amibe belerajzoljuk, hogy miért kaptam. Először a füzetem elején volt, de azt kiszíneztem - látványra inkább összefirkáltam -, így csináltunk egy kiakasztható változatot. Apa javaslatára rovatokba szedtük, így kaphatok svájci keresztet a szép alvásért, egyedül kézmosásért, bilizésért, ha egyedül szépen elfoglalom magam, míg Anya Julcsival foglalkozik, egyedül evésért, stb. Azóta igyekszem jó lenni és kiérdemelni az újabb svájci kereszteket. Sokszor meg is szavazom magamnak:
- Szépen megettem a csokit. Ezért megérdemlek egy svájci keresztet.
Fekete pontot egyelőre nem kapok, mert így is hat a dolog, plusz félő, hogy azt is gyűjteni kezdeném. Ha kérnek tőlem valamit és van kedvem teljesíteni vagy tudom, hogy valami kedvemre való következik, rögtön rávágom, hogy: "Jó, jó!" - és már csinálom is, amit kell. Különösen lehet motiválni egy kis csokival, mese nézéssel, mese olvasással.
A hónapban sokat fejlődtem a legózásban, már nemcsak tornyokat építek, hanem mást is próbálok. Ide-oda rakosgatom egymásra a kockákat, elemeket és kinevezem valaminek, amit építettem.
Egyszer egy kocsit teljesen felismerhetően megépítettem.
Kirakózni is nagyon szeretek, már jól megy egyedül is az öt elemű is. Van kilenc elemű is, azt is próbálgatom, de az még csak segítséggel megy.
Hosszasan eljátszom a babáimmal és az állatkáimmal. Etetem őket, autóznak, betegek, öltöztetem őket, lefektetem. Talán mert Julcsi elérte Éva babám méretét, a régi kedvenc Zsuzsi babámat mostanában mellőzöm és inkább Éva babával játszom.
Szeretek rajzolni is, ember alakot már nagyon szépen rajzolok, az arcon jó helyen van minden és szemöldök, frufru, borosta is kerül rá. A testet is felismerhetően felrajzolom, bár a nyak aránytalanul nagy és sokszor abból jön ki a kéz. Ez itt egy napocska, egyedül rányomdáztam a közepét, majd rajzoltam neki sugarakat:
A színezésre még nem kaptam rá igazán, már igyekszem nem kimenni a vonalból, de teljesen nem színezem ki a területet, csak pár vonalat húzok. Plusz mindent egy színnel színezek ki. Rákaptam arra is, hogy a bútorokat színezem.
Nagyon jószívű vagyok. Ha valami finomat eszem, másnak is akarok adni, Julcsinak is adok játszásiból. A karácsonyi ajándékokból is csak egyet nyitottam ki, aztán az első gondolatom az volt, hogy a többiekét is megkeressem és odavigyem nekik.
Julcsit most is nagyon szeretem. Sokszor főzök neki rizspépet vagy almát. Szeretem ölbe venni, vagy csakúgy odamenni és megszeretgetni. Szívesen viszem neki a játékokat, ha unatkozik. Ha sokáig sír és Anya nem tudja megvigasztalni, én is nyugtalan leszek és rosszalkodni vagy sírni kezdek. A régi játékaimat szívesen nekiadom. Már nagyon várom, hogy megnőjön és mondogatom, hogy mi mindent fogunk együtt csinálni. Sokszor elkiáltom magam:
- Milyen nagy vagy már, Julcsika!
Az idegenekkel újabban tartózkodó vagyok, kell kis idő, mire feloldódom. Néha kipécézek valakit és attól nagyon tartózkodom, oda se merek menni hozzá, pl. egyszer Zolival voltam ilyen.
A beszédemet illetően, már helyesen használom az E/1-et, viszont elhatalmasodott a kötőhangok elhagyása, pl. hozt = hozott, ablakt - ablakot, stb. Érdekes, hogy korábban ezt már jól tudtam. A szókincsem rendkívül gazdag, amit a mesékből merítek és más szituációkban helyesen használok.
Még mindig nagyon nyitott vagyok, mindent kommentálok, mindenről beszélgetést kezdeményezek. A hasonló korú gyerekek között is legtöbbször én vagyok a kezdeményező.
A Jézuska hozott egy mérleget és egy kisvakondos magasságmérőt is, így végre le tudtak mérni: 16,1 kg vagyok ruhástól és 96 cm magas. De inkább már a 104-es ruhákat hordom. Cipőméretem 23-24-es, attól függően, hogy milyen fazon.
Puszi: Mesike
