Kilenc hónapos lettem

A hónap vezető hírét már meséltem, hogy felálltam! Szeptember 24-én volt a nagy nap. A járókába kapaszkodva sikerült! Apa, Mesi és Julcsi is épp ott volt, Anya lemaradt, de a második próbálkozást már ő is látta. Szépen biztosan megy már az elejétől fogva, nem remeg a lábam. A leülésnél először még remegett és letottyantam, azóta egyre jobban le tudok ereszkedni, már majdnem guggolásig, és úgy ülök le. Néha előfordul, hogy a kövön kicsúszik a lábam a ruhában, és akkor elesek, de ez is egyre ritkább. Kb. 1 hét után már elkezdtem kapaszkodva lépkedni kicsit a járókában, vagy a kanapénál, asztalnál, a hó végére 2-3 lépésig jutottam. És egy kézzel is elég kapaszkodnom, a másikkal tudok integetni vagy megszerezni valamit.

Sajnos az esési technika még mindig nem túl jó, ha hanyatt esek, nem húzom be a fejemet továbbra se, hanem azt csapom oda először.

A mászás már nagyon megy, csak kicsit nagyobb a terpeszem a kelleténél. Néha még előfordul, hogy elvétem az ütemet és előre esek. 

Edit nénihez már csak havonta megyünk, mert még nem tökéletes a nyakam, amiről a nagy barázda is árulkodik.

Tudok integetni, ha szia-sziát, pá-pá-t mondanak és tudok tapsi-tapsizni. A beszédértésem sokat fejlődött: ha a tapsi-tapsis mondókát mondókázzuk, felismerem és tapsi-tapsizok. Nagyon tetszik! Ha mondják, hogy ne, akkor ismételem, hogy ne-nne. Ha mondják, hogy te-te, ezt is ismételem. A ba-ba-t elhagytam. 

A csippentő mozdulat is alakul már, egészen pici vagy vékony dolgokat is fel tudok venni és persze kis nézegetés után meg is kóstolom.

Mindent megkóstolok, rágcsálni akarok, úgyhogy minden apró dolog egy szinttel feljebb költözött, vagy a szekrény mélyére került. Így is sikerül néha szereznem egy-két leesett papírt, azt is megeszem, ha nem veszik észre. Mindent megnézegetek, amit elérek. 

A lépcső ajtót is felszereltük, mert ahogy felálltam, rögtön fel is tudtam mászni az első lépcsőfokra.

Nagyon kiegyensúlyozott és mosolygós vagyok. Szinte sose sírok.  Éjjel még kétszer kelek, de fél 9-től reggel fél 10-ig alszom. Ha ennél előbb ébredek, akkor hamar fáradt leszek. Általában ezután egy nagyot alszom délután, kb. fél 1-től 3/4 4-ig. Ekkor mindenképp kelni kell, mert megyünk az isibe Mesiért. Ezt a napirendet tudjuk legjobban tartani, ha ugyanis kettőt aludnék, akkor a második alvás pont akkor lenne, amikor az isiből és az oviból jövünk hazafelé. Szóval Anya inkább próbált beállítani az egy alvásra, és sikerült is! Anya is meglepődött rajta, mert a tesóim csak 2 évesen tudtak egyet aludni. Ezzel este is elég jól bírom, kb. 6-kor fáradok el, akkor kell kicsit babusgatni, fél 7-kor eszem a vacsimat, attól új erőre kapok. 7-től készíti Anya a nagyok vacsiját, kb. 1/4 8-tól esznek. Ennek az elejét van, mikor bírom, máskor már ekkor babusgatni kell, de szerencsémre a tesóim szívesen foglalkoznak velem. A nagyok vacsija végére már elfáradok és babusgatni kell, de kézben jól elvagyok. Azért jó, ha eddigre befut Apa, mert különben nincs szabad kéz, aki felvegyen. Persze a legjobb, ha már a vacsi elejétől ott van, mert akkor újabban odaülök én is és kölesgolyót eszegetek.

Általában szeretem, ha van élet körülöttem. Ha Anyával kettesben vagyunk, zavar a csend, s sírok, ha kimegy a képből és nem tudok utána menni. 

Ha itthon vannak a nagytesók, akkor vagyok nyugodt, hallgatom és nézem a játékukat, megyek utánuk, mindent én is meg akarok fogni, amivel játszanak. 

Ha jönnek a mamáim, azt is nagyon élvezem! Sári mamát kb. két hónap szünet után nagy vigyorral köszöntöttem. Ági mama is le tudott fektetni egyik délután, mikor Anyának dolga volt. Egy ideig még játszottam egyedül az ágyban, aztán elaludtam. Ez nagy dolog, mert mindig cicizek elalvás előtt, de tőle nem vártam el. Általába' véve, ha nem alszom el rögtön és betesznek az ágyba, jobb, ha egy kis ének, cirógatás után egyedül hagynak és akkor tudom a dolgomat és egyedül elalszom. Ha ott maradnak, akkor azt hiszem, játszani akarnak velem.

Azért ha vendégség van, nagyon nagy a nyüzsi és sokat játszanak velem, akkor hamarabb elfáradok és nyűgösebb leszek.

Az evés remekül megy, már a darabos ételeket is eszegetem. Az első alkalom kb. szeptember 30-án volt, akkor kicsit még bizalmatlan voltam, de hamar leküzdöttem. Azért jó, ha elég folyós a szósz, mert ha még az is sűrű, az nem annyira tetszik. Bolti bébiételt is eszem és Anya is készít nekem. Nagyobb adagok készülnek és ebből egyet mindjárt megeszek, a többit bébiételes üvegekben lefagyasztja, vagy melegen bedunsztolva is próbálja eltenni - ha sikerül jól lezárni, akkor így még fincsibb marad. A húsokat is elkezdtem enni, egyelőre csak szárnyast. Eddig szinte mindig mindent megettem, persze azért az édes - répás, gyümölcsös - ételek a kedvenceim. Egy-két dolog volt, ami nem ment elsőre, de újabb próbálkozásnál már azt is elfogadtam.

A fogaim már nagyon készülődnek, sokszor zubog a nyálam, már előkét is kellett tenni, hogy ne kelljen folyton átöltözni. Az ínyem már szépen fehéredik. A Chamomilla bogyókat is elkezdtük, ez is segít valamicskét. Mindent betömködök, megrágcsálok, de ennél több gondom nincs ezzel, nyűgös nem vagyok. A borostyán láncomat mindig leszedem, mert remekül lehet vele az ágy rácsát csapkodni. Most úgy el is varázsoltam, hogy nem találjuk. 

Éjjel a sötétben nyugtalan leszek, hiába beszél hozzám Anya, hogy megnyugtasson, csak a cici segít. Azzal viszont szépen visszaalszom, igaz Anya is el szokott velem aludni a fotelben.

A pancsizást továbbra is nagyon élvezem, szeretem pacsálni a vizet!

7430 g vagyok, rucijaim 68-asok, ezeket már szépen kitöltöm. Kicsit gondban vagyunk, mert a tappancsos zoknikat leszedem magamról, a lábas nadrágokban viszont el tudok csúszni, ha felállok.

Sok puszi: Timike

Hetvenhat hónapos lettem

A hónap az iskolakezdés jegyében telt. Szépen vettem az akadályokat, fizikailag jól bírom, nagyjából szeretek járni. A tesi és a technika a kedvencem és az angolt is nagyon szeretem.  A reggeli korábban kelést is elég jól bírom, eleinte az újdonság varázsa hajtott, mostanra pedig megszoktam már. A délutáni alvás nélkül is bírom, s megkönnyebbülés nekem, hogy már nem macerálnak ezzel. Az iskolatáska igen nehéz, de hősiesen cipelem, ha kell. Azért hazafelé inkább a babakocsira akasztjuk.

Lelkileg viszont megvisel a sok kötöttség, a szigorú szabályok, a távolságtartás, s főleg az, hogy nagyon kevés lett a szabad játék időm. Rögtön belecsaptunk a lecsóba, már második nap volt lecke, és rögtön elindult a pontozás is, először a piros, aztán harmadik naptól a zöld és utána már a fekete is. A tanítónénik sokkal távolságtartóbbak, mint az óvónénik, nem ölelgetnek, kevesebbet mosolyognak, ez is furcsa. Bármi is a látszat, nagyon próbálok megfelelni, s ez eléggé kimerít, délután otthon már a legkisebb problémától nagyon mérges vagy hisztis vagyok. 

Eszter nénit jobban szeretem, mert sokat mosolyog, vele oldottabb vagyok. Az első hetekben elköszönéskor mindig odabújtam hozzá, mint az óvónénikhez szoktam, mostanra leszoktam erről. Mariann néni nagyon szigorú, eleinte úgy éreztem, mindig mérges, mert mindig összevonja a szemöldökét. Egyszer ki is borultam emiatt, és sírva meséltem Anyának, hogy én mindig mindent próbálok jól csinálni, de a Mariann néni mindig mérges. Úgyhogy kérdezni se merek tőle. A hó végére már oldódott a dolog, meséltem Anyának, hogy a Mariann néninek is mondtam, hogy szeretem. 

Délután mindig benézek az oviban Ildikó nénihez, hátha ott van, ott nagyon felszabadult vagyok. Boldogan megyek és mesélem az élményeimet, vagy be is veszem magam a kicsik közé. Az udvaron is sokat trambulinozok az ott maradt ovis társakkal. Az ovis szüreti mulatságon is bevettem magam Ildikó néni mellé:

A tanulás jól megy, mindenből kiváló értékelést kaptam szeptemberre! Megírtuk az első dolgozatot is matekból, az is kiváló lett! A szorgalmi feladatokat is mindig megcsinálom, mozgatható lábú sárkányt is készítettünk Anyával a Népmese napjára.

Eleinte a piros pontot is a tanító néniktől kaptam a nap végén, ez nagyon lelkesített, mindig boldogan újságoltam Anyának. Egy idő óta viszont magunknak beírhatjuk a nap végén, ha nem kaptunk feketét vagy zöld pontot. Így már nem sokat ér nekem. A napköziben a jó leckéért macis nyomdát kapunk Eszter nénitől, ennek mindig  örülök. Mikor 10 összegyűlt és beválthattam egy matricára, akkor nagyon boldog voltam. Szóval annak az elismerésnek örülök igazán, amit a tanító néniktől kapok. Nagyon mérem magam a többiekhez: folyton nézem, hogy a többiek milyen értékelést kapnak, és megnyugtat, ha az enyém jobb. Különösen örültem, amikor Emma gyurma állatkájára azt mondta a Mariann néni, hogy jó, az enyémre meg azt, hogy kiváló - ezt többször is elmondtam itthon. Ha nem megy valami, az kicsit elkeserít, de jól viselem. Például tesiből a kislabda dobás egyáltalán nem ment, nem tudtam előrefelé dobni, hanem magam fölé ment. tesiből nagyon tetszett a távolugrás, jó nagyot tudtam ugrani. A Futafokot is vártam, s téma volt a suliban is, hogy ki nyeri, úgyhogy már előre elkeseredtem kicsit, hogy én nem fogok. Cikizett is miatta Lili, hogy Ági, Réka és ő kapják az arany, ezüst és bronzérmet, én meg majd szar érmet kapok. Aztán megbeszéltük Anyával, hogy nyerni nagyon nehéz és mindenki ügyes, aki végig tudja futni. Ezt el is fogadtam és boldogan mentem, elégedett vagyok a 49. helyemmel.

A magatartásom jó lett. Egyszer csúnyán beszéltem és le is írtam, erre kaptam egy feketét. Egy másik nap meg kicsúfoltam az egyik kisfiút, mert nagyon lassú volt a tesin, ezért zöld kör jár. Így már kiváló nem lehetett a magatartásom. A tanító nénik szerint nagyon interaktív kislány vagyok, mindenre figyelek, mindent számon tartok, nekik is jelzem - nem túl tisztelettudón - ha elfelejtenek valamit, nagy a szám. Sokat mesélek az iskoláról, ezért a többi Anyuka is sokszor tőlünk értesül, hogy mi minden történik, vagy hogy mi a házi.

A balettot is folytattam, idén a középhaladó modern balett csoportba járok, Emmával együtt. Ez heti kétszer van, Edina nénivel. Most sokkal lelkesebb vagyok, nagyon szeretek járni: ez pörgősebb, látványosabb, Edi néni pedig mosolygósabb és közvetlenebb, és ugye Emma is ott van. Az is jó, hogy csak 5-6-an vagyunk, és mindenki nagyobb, vagy egykorú velem, míg tavalyi csoportba vagy 15-en is jártak, nagyrészt kisebbek, mint én.

Orsi nénihez heti egyszer járunk Julcsival gyógytornára. Sajnos elég későn, fél 6-kor kezdődik, ilyenkor már nem mindig van kedvem. A hó végén jött még 2-3 gyerek, így csoportos tornává alakult a dolog. Azóta kicsit előbb kezdődik, 1/4 6-kor, az is számít valamit.

Ezzel heti 3 napon nem is tudok itthon játszani, csak a hétfő és a szerda délután szabad. Ilyenkor szívesen megyek ki trambulinozni, vagy rajzolok, vagy iskolásat játszom. A TV nézést nem is nagyon igénylem. Hétvégén igyekszünk itthon lenni, hogy játszhassak. Ez egy remek gyurma hóemberem, van kis kosara és szarvasa is:

Ez pedig egy új rajzom a balett előadásról:

A suliban csak az udvaron van szabad játék, de csak flaszter van. A sportpályán majdnem mindig óra van, ilyenkor a homokozót sem lehet használni, ami pont mögötte van. Más játék nincs az udvaron. Bicajozni sem lehet. Már kezdjük eszközök nélkül is feltalálni magunkat: szoktunk Színcápázni vagy fogózni. Anya adott gumis ugrálós játékot, azt is próbálgatjuk néha. A teremben szoktunk kicsit TV-t nézni vagy magnóból mesét hallgatni, egyébként kötött a program. Mikor korrepetálás van, akkor nekünk többieknek is a teremben kell lenni és rajzolhatunk vagy ehetünk. Egyszer pénteken nem volt lecke, hanem helyette az udvaron voltunk, akkor látványosan felszabadultabb voltam.

Heti 26 óránk van. Kedden van 6, a többi napon 5. Amikor 5 óránk van, akkor 12.45-től ebédelünk, udvar, és 14.30-tól leckeírás. Kedden először van 4 tanóra, aztán 11.45-kor ebédelünk és udvaron vagyunk, és utána van még 2 tanóra, ami így a hetedik órában végződik. Utána máris jön a leckeírás, ami minden nap 1 óra, 14.30-tól 15.30-ig. Utána uzsi és 4-kor jövünk ki az udvarra, akkor jön Anya. Ha 4 után maradnék, akkor összevont napközi van 5-ig, az összes alsóst egybe teszik. Matek és magyar minden nap van, mindig az az első két óra. A leckeírást legtöbbször sikerül befejeznem, az ebéddel vagy az uzsonnával nem mindig tudok végezni.

Itthon Julcsit minden eddiginél többet bántom, sokszor békésen játszunk, majd ok nélkül, minden előzmény nélkül odacsapok, vagy piszkálom egészen addig, amíg bömbölni nem kezd. Párszor már mentem büntibe emiatt, azóta javult valamit a helyzet, de kell még időnként egy emlékeztető bünti. Julcsi nyafogását, hisztijeit is sokszor majmolom. A hó végén kaptuk az értékelést. Mióta tudom, hogy kiválókat kaptam, azóta valamivel nyugodtabb lettem.

Timikével nagyon szeretek foglalkozni, már ügyesen fel tudom emelni, persze Anya azért aggódik mindig, és csak a szőnyegen engedi. Szoktam lovagoltatni, mondókázni neki vagy vinni ide-oda. Szeretem kivenni a járókából és irányítani, hogy merre menjen, mit csináljon. Egész ügyesen vigyázunk arra, hogy semmi apró ne kerüljön elérhető közelségbe, szépen a kanapén, vagy az asztalon játszunk ezekkel. Amióta felállt, nagyobb a gond, mert ezek széléről is le tud mindent szedni.

A lábam eddig nem romlott le, sőt a heti két balett mintha jobban segítene. Az óra után szoktam kicsit lábujjhegyezni, mesélem is, hogy fáj itt-ott, de kb. másnapra elmúlik. A tartásom javult, már szebben ülök valamivel, nem görnyedek össze rögtön. A vállaim is picivel kevésbé esnek előre. A hónapban sokszor vittünk biciklit az isibe, és azzal jöttünk haza, de sajnos a többiek nem hoznak, így nekem sincs kedvem ehhez.

A hónapban egészen áttételes logikai készségemet is megvillantottam:
Én: Londonban vannak emeletes buszok?
Anya: Igen, vannak!
Én, kicsi gondolkodás után: Akkor London Angliában van!
Ő: Igen! Hát ezt meg honnan tudod?
Én: Egyszer meséltétek, hogy Angliában vannak emeletes buszok. Ha Angliában vannak és Londonban is vannak, akkor London Angliában van!

Sok puszi: Mesi

Ötvenegy hónapos lettem

Az ovikezdés már nagyon vártam, rutinosan és boldogan mentem. Annak viszont nem örülök, hogy Anikó néni már nincs a mi csoportunkban. A héten hétfőn és pénteken délután Kamilla néni is besegít nekünk. Először nem szerettem, mert nem engedi, hogy kivigyem a rajzomat, azóta már megbarátkoztam vele. 

Először különórákra se akartam menni, pedig a középsősök már mehetnek. A néptáncot már egyszer próbáltam, de nem tetszett, mert nagyon hangos volt. És nem akarok körbe állni a többiekkel, inkább egyedül szeretném csinálni. Nem teljesen értettem, hogy angolra miért mennék, hiszen én nem tudok angolul. Azóta megértettem, hogy majd a különórán tanulom meg a dolgokat, nem kell már eleve tudni. Kipróbáltam a kosarazást, az nagyon tetszett, aztán mégse akartam menni. Azóta már voltam egy rendes órán is, tetszett, de azt mondtam, nem akarok többet menni. Fejlesztő tornára is járok, ott meg félek a tanár bácsi mély hangjától. Az is tetszett, boldogan újságoltam, hogy nyomdát is kaptam, de oda se akarok menni többet. Ma viszont már azt mondtam, hogy szeretnék holnap megint menni Kosárovira. 

Beindult múlt héten az úszás is, kicsit tartottam tőle, mert egy bácsi tartja, és a többiek azt mondták, hogy le kell majd bukni a víz alá. De nem kellett és a feladatok is nagyon tetszettek. Csak kicsit félek a Feri bácsitól, mert sokat kiabál - de Anya mondta, hogy az uszodában muszáj hangosan beszélni.

A futóversenyt viszont már nagyon vártam. Ebben már tavaly gyakorlatot szereztem, így ismerős volt a feladat. Apával együtt futottam, nagyon ügyesek voltunk, én szépen bírtam végig, csak a végén kérdezgettem kicsit, hogy hol van már a cél. 

Az oviban nagyon jól érzem magam, Domi és Peti most a legjobb barátaim. 

A rajzolásban sokat fejlődtem a hónapban, már pólót, cipőt is rajzolok az embereimnek, a háznak pedig ajtót, ablakot, háromszög tetőt. Mégsincs itthon sikerélményem, mert Mesi rajzai sokkal szebbek. Így legtöbbször összegyűröm és ki akarom dobni őket - Anyának azért sikerül megmenteni egyet-kettőt. Mesi is szokott piszkálni, hogy nem szépek. Máskor meg megdicsér, hogy milyen jó. A helyzet az, hogy leértékelem magam mellette, és elkeserít, hogy én nem vagyok olyan ügyes, mint ő.

Elkezdtem komolyabban betűket is írni. (Összeolvasni persze még nem tudom.)

Timikét továbbra is nagyon szeretem, szeretek foglalkozni vele. Időnként nehezményezem, hogy miért veszi ki Anya a járókából, mert akkor nem lehet bármit előpakolni, az apróságokat el kell rakni. Vagy lerombolja, amit építettem.

A pisiléssel nem állok túl jól, nap közben itthon mindig becsurgatok. Az oviban nem. Éjjel kimegyek egyedül, de átmegyek Apáékhoz és kérem, hogy jöjjön ki velem. Nem akarok egyedül lenni. Viszont elfogadtam, hogy mostanában Apa jön ki velem.

Sok puszi: Julcsi

Futafokon

Az idei Futafokot már mindketten nagyon vártuk, főleg én! 

Mesit már a győzelem is foglalkoztatja, de megbeszéltük, hogy nagyon sokan lesznek, így nagyon nehéz nyerni, és mindenki ügyes, aki végig tudja futni. Nekik már 1 km volt a táv, úgyhogy az nem kevés. Nekünk pedig 500 m.

Én a kísérős futamban mentem Apával együtt. Nagyon szépen teljesítettem, nem is fáradtam el nagyon. 86. lettem 146-ból. Ez igen szép eredmény, ugyanis az összes óvodás egy futamban szerepel, tehát sok nagycsoportos is szerepelt.

Sajnos az akciófotón csak Apa látszik, engem pont kitakartak.

Mesi az iskolás bátor futamban indult, ebben elsősök és másodikosok voltak, és 49. lett 196-ból. Ez is csodás, főleg, hogy előtte még sose futott ilyen sokat egyszerre. Az iskolában gyakoroltak a héten, s ezek szerint remek volt a felkészítés. Ő sem fáradt el nagyon, úgyhogy még ennél is többre lehet később képes!

Még start előtt:

Anya itt is lemaradt picit:

Befutó után:

A végén egy kis jutalom körhintázás is volt.

Sok puszi: Julcsi és Mesi

Felálltam!

2016. szeptember 24. nagy nap az én életemben is: reggel a járókában felálltam! Szépen ügyesen, mintha mindig is ment volna. Aztán leülni nem tudtam, de azóta már ez is megy. Nagyon tetszik az új tudományom, folyton ezt gyakorolom!

Ezen a héten egyik nap már a kádban is felnyomtam magam, de ott még a kádhoz támasztottam a popsimmal, úgyhogy az még nem volt olyan igazi. Úgyhogy ezt tekintjük a hivatalos időpontnak!

Ezzel leköröztem a nagytesóimat, én álltam fel leghamarabb hármunk közül!

Sok puszi: Timci

Peti szülinapi zsúrja

Most először engem is meghívtak szülinapi zsúrba, mégpedig Peti! Mesi és Timi is jött és Apáék is! Szép nagy kertjük van, mászóvárral, homokozóval és remek fákkal, így fára mászni is lehetett! Az ünnepeltet versenypályás csokitortával köszöntöttük.

Nagyon klassz volt a buli, már alig várom, hogy jöjjön nekem is a szülinapom.

Sok puszi: Julcsi

Ovis szüreti mulatság

Idén is volt szüreti mulatság az oviban. Délelőtt volt szőlőpréselés, délután pedig egy aranyos bácsi vicces zenés műsort adott. Nekünk is kellett mutogatni, arcokat vágni és aki bátor volt, az ki is mehetett. Közben pedig sütiket árult minden csoport, amimt a szülők hoztak, Anya is hozott! Én már alig vártam, hogy vegyünk. De én nem értettem, hogy ezért fizetni is kell, és a macis Éva néni rám szólt, hogy ne vegyem csakúgy el, ettől teljesen kiborultam, fél óráig sírtam. Csak nagy nehezen nyugodtam meg, még többször rákezdtem a bömbizést. Azért remek munkát végeztünk, sok pénzt gyűjtöttünk a csoportnak.

Amikor Mesiék megjöttek, ő is betelepült Ildikó néni mellé. Én meg Anya mellé.

Sok puszi: Julcsi