Első sétám

Tegnap sajnos elment az idő az Apa által erőltetett foci-vb-s bejegyzéssel, pedig bizony sokkal fontosabb dologról is írhattam volna! Merthogy tegnap sor került életem első igazi sétájára!

Már az elmúlt napokban éreztem, hogy valami nagy dolog készül, mert Anyáék délutánonként folyton kivittek az erkélyre a babakocsimban 15-20 percekre, állítólag azért, hogy szokjam a friss levegőt. Hát igen, szó ami szó, kellett is szoknom egy kicsit, mert Anyáék előzetes várakozásaival ellentétben bizony nem mindig aludtam rögtön el a szabad levegőn, hanem egy-egy kis sírás is előfordult.



Szerencsére mindez nem szegte Anyáék kedvét, és tegnap délután úgy döntöttek, mivel letelt a védő néni által előírt két hetes várakozási idő, nekiindulunk! Kissé rossz néven vettem, amikor ennek örömére tegnap délutáni szunyókálásomból arra ébredtem, hogy öltöztetnek, kis kabátot, sapkát adnak rám. Nem is értettem igazán, mert egyébként elég jól éreztem már magam a rajtam lévő ruhácskáimban, nem tűnt szükségesnek további ruhadarabok felvétele. Hamarosan azonban kiderült, hogy mindez csak azért van, mert elmegyünk a lakásból sétálni, ki a szabadba! Anya a karjába kapott, Apa pedig felnyalábolta a szép babakocsimat és a hozzá tartozó pelenkázótáskámat, és így sétáltunk le a földszintre. Ott aztán Anya szépen befektetett a kocsiba, kaptam egy szép oroszlános takarót, és elindultunk!☺

Elsőre bizony kicsit furcsának tűnt a zötykölődés és rázkódás, így egyszer-egyszer felsírtam, de aztán hamar megszoktam, és kezdtem megkedvelni a dolgot, olyannyira, hogy egy idő után el is aludtam!☺ Sajnos ennek következtében nem sokat láttam és tapasztaltam a sétából, pedig állítólag egész nagy kört tettünk, és egy jó fél órát töltöttünk lent a szabad levegőn. Anya és Apa felváltva tolta a kocsimat, bár én különbséget nem éreztem, szerintem mindketten nagyon ügyesen kocsiztak velem.☺ Hát nem remekül mutatunk a lenti képeken?











Sajnos a nagy kocsikázást kissé megzavarta a fránya sapkám, mert minduntalan ráhajolt a szememre, így a séta vége felé még annyira sem sikerült kilátnom a kocsimból, amennyire egyébként tudtam volna. Szerencsére ez csak egy-két pillanatig tartott, Anyáék segítettek megigazítani a sapkám, aztán pedig már haza is értünk.



Nagyszerűnek találtam életem első igazi sétáját, és olyan jó volt, hogy hármasban tudtunk menni! Remélem, még sokszor megyünk így együtt kocsikázni! Anyáék mindenesetre mondták, hogy a jövőben lehetőség szerint minden nap megyünk majd a szabad levegőre, így még sok-sok alkalmam lesz megismerkedni a lakóteleppel és a körülöttem lévő világgal!☺

Puszi,

Emese