Kilenc hónapos vagyok, ami egyben azt is jelenti, hogy már többet voltam kint a nagyvilágban, mint Anya pocijában! Az elmúlt hónap fő fejleménye, hogy egyre magabiztosabban mászok és tanulok ülni.
A mászást még váltogatom a kúszással. A mászásban néha elvisz a lendület és orra bukok.
Az ülés nagyon tetszik, egész nap azt gyakorolom. A mászó pozícióból már egyedül fel tudok ülni úgy, hogy az egyik kezemmel támasztom magam, így kicsit oldalra dőlök. Ha segítenek magam mellé húzni a támasztó kezemet, akkor szépen megülök, már majdnem egyenes háttal. Egyszer már egyedül is sikerült így felülnöm. Ha így ülök, nagyon mulattat és játszom a lábaimmal. Néha elvesztem az egyensúlyt és elvágódom. Ha nem vagyok fáradt, akkor nem is sírok ezen, teszem a dolgom tovább. Imádok négykézlábra állni. És mindennel kalapálni. Nagyon tetszenek a nyakláncok, szemüvegek, szalagok, gombok. Szeretem a lógó lufikat püfölni, Apával pedig poingolósat játszani: ez abból áll, hogy az ölébe állít és egyre magasabbra rugóztat, közben pedig mondja, hogy poing-poing-poing... Mivel ilyen ügyes vagyok, lejjebb tettük az ágyam és a járókám lapját, és vettünk vakdugókat és fiókzárakat is.
Már hét hónaposan kezdődött, most pedig egészen kiteljesedett nálam az ún. szeparációs szorongás. Ha Anya kimegy, sokszor sírok, mit sírok, zokogok. Pedig tudom, hogy nem tűnt el örökre, mert megyek megkeresni: megyek az ajtóhoz és dörömbölök, hogy jöjjön vissza. Ha pedig nyitva van az ajtó, akkor kitárom, már át merek menni a küszöbön és megyek a konyha felé keresni. Ha a hálószoba felé megy, akkor megyek arra is utána, vagy megyek az előszoba ajtóhoz dörömbölni. Egyszer a Nagyi vigyázott rám, míg Anya a doktor bácsihoz ment, ekkor is sokszor kerestem és mentem az ajtóhoz dörömbölni, hátha visszajön. Azért még nem vagyok teljesen Anyás, mert ha Apa itt van, akkor nem aggódom. Ha viszont egyedül hagynak, azt nem bírom. De ez végülis érthető, nem?
Az alvásom sajnos továbbra sem jó. Egyik nap Anya hagyott sírni, alig bírta ki, mert legalább húsz percen keresztül teli torokból sírtam, aztán még öt percig hüppögtem, majd elaludtam. Az utána való napokban kicsit javult a helyzet és sikerült pár perc sírás után elaludnom vagy néha sírás nélkül is. Akkor kb. 45 perc - 1 órát aludtam alkalmanként. Ebben az is segített, hogy tízóraira és uzsonnára beiktattunk a tejcsi mellé fél-fél adag gyümölcsöt is. Egy pár napig jól ment a dolog, de most megint csak 20 perceket alszom. Általában sikerül délelőtt és délután is elaludni, bár van, hogy csak Anya kezét fogva. Éjjel pedig (legalább) kétszer kelek, tejcsizek és alszom tovább. De ha Anya maga mellé vesz, akkor is visszaalszom. Néha valami csoda folytán sikerül négyig egyfolytában aludni, nem tudjuk mitől.
Beszéltünk a doktor nénivel, aki szerint túl gyakran eszem, négy óránként kellene és csak ötször egy nap, ami persze nem jön ki négy óránként, ha azt vesszük, hogy éjjel már nem kéne enni. És két főzeléket és egy gyümölcsöt kéne enni, kétszer pedig tejcsit. Hát nekem ez nem megy, mert én bizony négy-ötször tejcsizek. A doktor néni visszarendelt egy hónap múlva, mert szerinte azért kelek éjjel, mert éhes vagyok és ha nincs javulás, akkor tápszer kell. Anya szerint viszont nem vagyok éhes, mert akkor nem aludnék vissza attól, ha maga mellé vesz. Szerinte inkább a szeparációs szorongástól van az egész.
Az étvágyam jó, mindent megeszek, amit elém tesznek. Ebédre 2 dl az adagom, vacsira 2,6 dl és még tejcsi egy óra múlva. Éjjel és reggel tejcsizek, 12 körül ebédelek főzeléket husival, 16 óra körül uzsira tejet és fél adag gyümit, 19 órakor vacsira 1,5 dl rizspépet és fél adag gyümit vagy főzeléket, fél 9-kor lefekvés előtt tejcsit. Ha túl korán kelek, délelőtt is eszem tejcsit és fél adag gyümit. Az este 6 órás tejcsit elhagytuk, eleinte sírtam miatta, de mostmár megszoktam. Ebben a hónapban ettem először ananászt, mandarint, gesztenyét, karfiolt, padlizsánt, céklát. Anya esténként főz nekem, leturmixolja és lefagyasztja bébiételes üvegekbe, a husikat meg jégkockákba rendezi. Még mindig morgok evés közben, de ha énekelnek, akkor nem.
Napi két-háromszor trotyizom. Ezzel nincs gond.
Már 8350 g vagyok és a 74-es ruhák kezdenek kicsik lenni. A doktor néni szerint jól nézek ki és szép hosszú vagyok. Fogam még mindig nincs.
A bőröm elég száraz és egy ideje még szárazabb foltok vannak rajta, főleg a vállamnál és a combomon, amik időnként be is pirosodnak. Eddig babaolajjal kezeltük, most a doktor néni adott rá egy krémet.
A beszéddel is haladtam, sokat kommentálok, amikor játszom. Sláger a tetetete, bábábá, ájájáj, edede, püpü, pff, iii, új „szó” a tzzzz, dzzz, tssz, láu, didi. Ha Anyáék megtiltanak valamit, megértem és engedelmeskedem. Utána újra próbálkozom és nézem, hogy mi a hatás. Ha figyelnek, van, hogy meggondolom magam és nem kezdek bele a tiltott dologba. Ha nem tetszik valami, ellenkezem: megfeszítem magam és kiabálok. Továbbra is imádom a lovagoltatós mondókákat és az énekeket. Már a rádiót, Cd-s zenéket is elviselem (korábban idegesített).
Az idegenekre is visszamosolygok, de megijedek, ha kézbe vesznek. Ha viszont először nézhetem őket pár percig, utána már lehet kézbe venni. A mély hangúaktól is megijedek, ilyenkor is kell pár perc, mire megszokom. Megijedek attól is, ha köhögnek, orrot fújnak. A porszívótól viszont már nem félek annyira, csak mikor Anya elkezdi vagy túl közel jön vele. Aztán megbékélek és igyekszem túlkiabálni. Úgyhogy már lehet tőlem takarítani és kell is, mert mindent feltörlök.
Sok puszi: Mesi
