Sziasztok!

Szeretettel köszöntelek Benneteket honlapomon, amelyet a 2010. június 4-i, születésemnek nevezett roppant különleges eseményt követően indítottam azzal a céllal, hogy beszámoljak életem főbb eseményeiről és a mindennapok apró történéseiről, valamint csodás képeket is megosszak Veletek! Remélem, legalább annyi örömet találtok az olvasásban és böngészésben, mint én az írásban!

Puszi: Emese

Sziasztok!

2012. július 3-án én is megszülettem! Mesivel megbeszéltük, hogy én is csatlakozom és a továbbiakban együtt működtetjük a honlapot. Így rólam is olvashattok majd és töltök fel képeket is!

Puszi: Julcsi

Timi

Timi
Sziasztok!

2016. január 11-én én is megszülettem, ezzel beléptünk a nagycsaládosok táborába! Én is igyekszem minél több hírt adni magamról és kis (helyesebben nagy-) családunk életéről.

Puszi: Timi
************************************************************************************************************************************************************

2011. március 23., szerda

Meggyógyultam

Hétfő óta már nincs hasmenésem, úgyhogy meggyógultam minden bajomból. Még 4 napig Normaflore-t kell innom, hogy biztos rendbejöjjön minden.


Az étvágyam azért nem a régi még, eléggé küzdök egy teljes üveg bébiétellel, korábban viszont pikk-pakk beburkoltam.

A szemem körül már vannak egy ideje kiütések, arra adott a doktornéni kenőcsöt, mert a kamillázásra se múlt el. Plusz kiderült, hogy a fürdetőkrémmel az arcomat is kell mosni, és nem baj, ha a szemembe megy, úgyhogy mostantól így csináljuk. Eddig csak sima vízzel mostuk, mert félt Anya, hogy a szemembe megy a fürdetőkrém.

Emellett kaphatok két főzeléket, az ebédre valót hússal, az estit pedig hús nélkül. Így elhagyhatjuk a rizspépet. Tápszert nem kapok.

A fogaim megint gyötörnek, nagyon nyálazok és tömködök, de még mindig nem bújt ki egy se.

A kórház utáni napokban kicsit jobban aludtam, nappal is többet, éjjel is csak egyszer keltünk. Sajnos most megint kétszer kelünk, és nappal is kezd visszaállni a 20-30 perces alvás, de legalább ez a gyógyulás jele.


Sok puszi: Emi

2011. március 19., szombat

Kórházban voltam

Már nagyon régen jelentkeztem, és ennek legfőbb oka a hosszú hétvége mellett, hogy kórházba kerültem.

Még hétfőn itthon feltérdelésből elborultam és bevertem a buksimat. Sírtam persze, de utána hamar megnyugodtam és játszottam tovább. Anyáék nem is tulajdonítottak túl nagy jelentőséget a dolognak. De aztán kedd reggel hánytam négyszer, lázam viszont nem volt. Mivel ez így együtt fejsérülés tünete, Anyáék a biztonság kedvéért bevittek a Heim Pál Kórházba. Ott az ügyeletes doktornéni azt mondta, valószínűleg nincs a buksimnak baja, hanem kezdődő vírusfertőzésről van szó, de azért tovább irányított a Madarász Kórházba pár vizsgálatra. Ott megröntgenezték a buksimat és a hasamról is csináltak ultrahangot, mindegyik jó lett. Anya arra számított, hogy ezután hazajöhetünk, de nem, bent fogtak 48 órás megfigyelésre. Mire bekerültünk a csecsemő osztályra, már lázas is voltam, ezért Anyáék először haza akartak vinni, mert féltek, hogy ott összeszedek még valamit. Aztán a doktornéni azt mondta, még ez is lehet a fejsérülés tünete, és rábeszélte őket, hogy maradjunk, az a biztos. Úgyhogy maradtunk. Egy kétágyas szobát kaptunk, de egyedül voltunk benne. Anya is velem maradhatott, és egy fotelágyon aludt.

Első nap elég vacakul voltam, a lázam felment 38,1 C-ig, sokat aludtam. Étvágyam volt, de este megint hánytam és hasmenésem is lett. Éjjel rosszul aludtam, mert a szobában elég világos és meleg volt és mindig felébredtem a többi baba sírására. Még úgy is, hogy a mi szobánkban nem volt más baba. Anya is elég zaklatott volt az egész miatt. Meg egész nap nem evett, mert az ebédidőt a Heim Pálban töltöttük, vacsorát meg nem adtak, de ez csak akkor derült ki, mikor Apa már elment. Anya reggelije is 1 szelet párizsi volt 4 fél szelet üres kenyérrel. Így a tejcsi termelés is visszaesett.

Aztán másnap délután megjött a felmentősereg, Apa hozott enni, úgyhogy megint lett nekem tejcsi és Anya is jobban bírta a gyűrődést. Én tejcsin éltem és rizspépen. Sajnos csak a hányás szűnt meg másnapra, a hasmenés és a láz maradt. A hasmenésem elég súlyos lett, a ruhám is mindig áldozatul esett, úgyhogy folyton öltözködni kellett. Szerencsére tudtam enni, így nem kellett infúziót adni. Ennek ellenére már érkezéskor raktak be kanült vagy branült vagy mit, ami eléggé kiborított, mert Anyát nem engedték be. Így elsőre nem is tudták berakni, hanem a másik kezembe sikerült csak. Úgyhogy most két sebem is van. Plusz a kanüllel-branüllel jól összekarcoltam magam egy csomó helyen. Vizsgált fül-orr-gégész, szemész és neurológus is, mindent rendben találtak a buksimmal és megerősítették, hogy vírusfertőzésem van. Csak szerencsétlenségemre pont az esés után jelentkezett, és ez megtévesztő volt. Második nap éjjel már jobban aludtam, mert nem volt olyan harcizaj.

Attól eltekintve, hogy rosszul aludtam, elég jól viseltem a megpróbáltatásokat. Ha nem vizsgáltak, jól elvoltam, játszogattam. Egy vas ágyam volt, ami nagyon jól szólt, ha odavertem a fejemet. Ezzel szórakoztam volna, de Anya nem hagyta, és inkább mást játszottunk. Nappal a szokásos 3X20 percet aludtam, úgyhogy sokat játszottunk, meg az evéssel, öltözködéssel, vizsgálatokkal telt az idő. Egyszerre csak keveset szabadott enni, így csomószor ettünk. A lázmérést még elég jól tűrtem. A vizsgálatokon viszont sírtam és a sok peluscsere is kiborított, mert kipirosodott a popóm és fáj, ha macerálják. A nővérkék kedvesek és segítőkészek voltak.

Harmadnap dél körül szerencsére letelt a 48 óra és hazajöhettünk. Sajnos időközben Apa is elkapta tőlem ezt a vírust, és olyan lázas lett, hogy nem is tudott értünk jönni, hanem a Nagypapi vitt minket haza. Így viszont itthon van velünk és többet láthatom. Igaz, így is időnként püföli a számítógépet, de én igyekszem eltéríteni, mindig felmászok a lábára és a tilosban járok. Anya szerencsére nem lett beteg, hanem tartja a frontot.

Mikor hazajöttünk, még este elmentünk a házi gyerek doktornénihez, aki azt mondta, sajnos 10 napig is eltarthat az egész.

Lázam már nincs. A hasmenésem még megvan és a popóm is piros, de amúgy jól vagyok, jó a kedvem és játszom, jövök-megyek egész nap.  Csak akkor sápadok el, mikor jön a trotyi, meg a peluscserénél sírok, mert fáj a popóm és unom már a sok öltözködést. Ma már sikerült alma-banános bébiételt is enni, ami csökkentette a hasmenéseim számát. Sajnos már fogytam 17 dkg-t, de majd igyekszem gyorsan meggyógyulni!




Sok puszi: Emi

Hosszú hétvége

A mostani hétvége nagyon jó volt, mert – mint megtudtam – ez kivételesen hosszú hétvége volt, így egymás után négy napot is együtt lehettünk Anyával és Apával. Sajnos végül kicsit aztán máshogy alakult a dolog, de erről majd később.

A lényeg, hogy szombaton Nagypapihoz és Sári Mamához mentünk látogatóba, és Lete bátya és Petra is ott voltak. Nagyon jól éreztem magam, megint volt nagy társaság körülöttem, és mindig akadt valaki, aki dajkálgatott. Amikor elfáradtam, akkor kicsit aludtam (azért nem vittem túlzásba!:-)), aztán pedig tettem-vettem tovább. Estére jól „kimerültem”, így itthon a gyors fürdés után hamar bevágtam a szunya-bunyát.



Olyannyira, hogy Anyáékat is meglepve vasárnap csak 8:45-kor keltem (és ennek köszönhetően ők is tovább tudtak aludni), így aztán az előzetesen tervezettel ellentétben kicsit később értünk oda az érdi Mamáékhoz. De szerencsére azért az ebédről nem maradtunk le!:-) Ezúttal is ott volt Csilla, Zoli bátya és Fanni is, így megint volt játszótársam!



Megköszöntöttük Fannit és Zoli bátyát a névnapjuk alkalmából, és megemlékeztünk a nőnapról is. Képzeljétek, erre tekintettel én is kaptam egy remek kis szappanbuborék-fújót! Persze én ezt még nem tudom fújni, de érdeklődve figyelem, amikor Apa vagy Anya eregeti belőle a szappanbuborékokat. A sok játék és a csuda érdekes társaság aztán annyira lekötötte a figyelmem, hogy nem is akartam aludni, hiába próbáltak Anyáék hosszan elringatni. Végül nem maradt más megoldás, elmentünk egyet sétálni, így a babakocsi rázkódására már az utca végén elnyomott az álom:-), és így legalább aludtam egy órácskát. Így aztán utána volt erőm játszani még egy kicsit Fannival!

Este hazafelé menet beugrottunk az IKEÁ-ba, és sok szép dolgot kaptam, mindenekelőtt egy etetőszéket! Anyáék ugyanis úgy látták: miután most már elég ügyesen ülök, itt az ideje megpróbálni az etetőszékezést. Azóta fel is avattuk már, nagyon tetszik, szívesen ülök bele, és az evés is megy benne, de még gyakorolnom kell, mert az ücsörgésben hamar elfáradok, és akkor már nem megy olyan jól. Ráadásul ha sokat ülök benne, elkezdem hátrahajolva odaütögetni a fejem az etetőszék támlájához, így egyelőre azért még nem visszük túlzásba a használatát, és sokszor még mindig a hordozóban eszem.


Hétfőn pedig olyan szép idő volt, hogy Anyáékkal elmentünk egyet kirándulni a Normafára. Nagyot babakocsiztunk, elmentünk egészen a János-hegyi Erzsébet kilátóig, közben hol a fákat és az eget nézegettem, hol pedig aludtam.



Sőt, képzeljétek, Anyáék egy időre fel is emelték a babakocsim támláját, így pedig már sokkal-sokkal jobban kiláttam a kocsiból – nagyon élveztem!


Az Erzsébet kilátóba külön-külön Anya és Apa is felmentek (én sajnos lent maradtam), utána pedig visszaindultunk a Normafára. Hogy a visszaút ne legyen olyan unalmas, kikéredzkedtem a kocsiból, és Apa nyakába ültem a kenguruba. Hát nem szépen mutatunk együtt? Anya szerint le sem tagadhatjuk, hogy közünk van egymáshoz!:-)


Így telt a hosszú hétvége első három napja. Én nagyon jól éreztem magam, igazán jó lenne, ha többször is lenne ilyen időszak!

Puszi mindenkinek,

Emi

2011. március 9., szerda

Csücsülök és térdelve felkapaszkodok !

Hétfőn arra ébredtem, hogy tudok ülni. Vasárnap még csak támaszkodva sikerült, hétfőtől viszont már anélkül is simán megy. Nem hiába gyakoroltam annyit! Így tudok tenni-venni a kezemmel. Nagyon tetszik, annyira mulattat!



Tegnap pedig felkapaszkodtam Anyába. Mára ehhez feltérdelni is sikerült és úgy felkapaszkodni.



Az egyensúlyom még nem az igazi, úgyhogy elég sokszor hanyatt vágódom az ülésből. A felkapaszkodásból meg előre. De általában nem sírok, csak ha látom, hogy megijednek körülöttem, vagy ha már fáradt vagyok. Ma viszont egy felkapaszkodásnál meginogtam és jól bevágtam a számat, be is dagadt. Nagyon sírtam, de Anya gyorsan megvígasztalt és adott gyógypuszikat. Ne aggódjatok, jól vagyok és majd csiszolok még a technikán!

Sok puszi: Emi

Sári Mama szülinapja, Géza bácsi névnapja

A hétvégén megünnepeltük Sári Mama szülinapját a Nagypapiéknál és Géza bácsi névnapját nálunk. Mindkettő nagyon jól sikerült, én remekül éreztem magam! Csak sajnos a sok finomságból nem kaphattam. Boldog szülinapot, Sári Mama! Boldog névnapot, Géza bácsi!



Puszi: Emi

2011. március 5., szombat

Kilenc hónapos lettem

Kilenc hónapos vagyok, ami egyben azt is jelenti, hogy már többet voltam kint a nagyvilágban, mint Anya pocijában! Az elmúlt hónap fő fejleménye, hogy egyre magabiztosabban mászok és tanulok ülni.

A mászást még váltogatom a kúszással. A mászásban néha elvisz a lendület és orra bukok.

Az ülés nagyon tetszik, egész nap azt gyakorolom. A mászó pozícióból már egyedül fel tudok ülni úgy, hogy az egyik kezemmel támasztom magam, így kicsit oldalra dőlök. Ha segítenek magam mellé húzni a támasztó kezemet, akkor szépen megülök, már majdnem egyenes háttal. Egyszer már egyedül is sikerült így felülnöm. Ha így ülök, nagyon mulattat és játszom a lábaimmal. Néha elvesztem az egyensúlyt és elvágódom. Ha nem vagyok fáradt, akkor nem is sírok ezen, teszem a dolgom tovább. Imádok négykézlábra állni. És mindennel kalapálni. Nagyon tetszenek a nyakláncok, szemüvegek, szalagok, gombok. Szeretem a lógó lufikat püfölni, Apával pedig poingolósat játszani: ez abból áll, hogy az ölébe állít és egyre magasabbra rugóztat, közben pedig mondja, hogy poing-poing-poing... Mivel ilyen ügyes vagyok, lejjebb tettük az ágyam és a járókám lapját, és vettünk vakdugókat és fiókzárakat is.

Már hét hónaposan kezdődött, most pedig egészen kiteljesedett nálam az ún. szeparációs szorongás. Ha Anya kimegy, sokszor sírok, mit sírok, zokogok. Pedig tudom, hogy nem tűnt el örökre, mert megyek megkeresni: megyek az ajtóhoz és dörömbölök, hogy jöjjön vissza. Ha pedig nyitva van az ajtó, akkor kitárom, már át merek menni a küszöbön és megyek a konyha felé keresni. Ha a hálószoba felé megy, akkor megyek arra is utána, vagy megyek az előszoba ajtóhoz dörömbölni. Egyszer a Nagyi vigyázott rám, míg Anya a doktor bácsihoz ment, ekkor is sokszor kerestem és mentem az ajtóhoz dörömbölni, hátha visszajön. Azért még nem vagyok teljesen Anyás, mert ha Apa itt van, akkor nem aggódom. Ha viszont egyedül hagynak, azt nem bírom. De ez végülis érthető, nem?

Az alvásom sajnos továbbra sem jó. Egyik nap Anya hagyott sírni, alig bírta ki, mert legalább húsz percen keresztül teli torokból sírtam, aztán még öt percig hüppögtem, majd elaludtam. Az utána való napokban kicsit javult a helyzet és sikerült pár perc sírás után elaludnom vagy néha sírás nélkül is. Akkor kb. 45 perc - 1 órát aludtam alkalmanként. Ebben az is segített, hogy tízóraira és uzsonnára beiktattunk a tejcsi mellé fél-fél adag gyümölcsöt is. Egy pár napig jól ment a dolog, de most megint csak 20 perceket alszom. Általában sikerül délelőtt és délután is elaludni, bár van, hogy csak Anya kezét fogva. Éjjel pedig (legalább) kétszer kelek, tejcsizek és alszom tovább. De ha Anya maga mellé vesz, akkor is visszaalszom. Néha valami csoda folytán sikerül négyig egyfolytában aludni, nem tudjuk mitől.

Beszéltünk a doktor nénivel, aki szerint túl gyakran eszem, négy óránként kellene és csak ötször egy nap, ami persze nem jön ki négy óránként, ha azt vesszük, hogy éjjel már nem kéne enni. És két főzeléket és egy gyümölcsöt kéne enni, kétszer pedig tejcsit. Hát nekem ez nem megy, mert én bizony négy-ötször tejcsizek. A doktor néni visszarendelt egy hónap múlva, mert szerinte azért kelek éjjel, mert éhes vagyok és ha nincs javulás, akkor tápszer kell. Anya szerint viszont nem vagyok éhes, mert akkor nem aludnék vissza attól, ha maga mellé vesz. Szerinte inkább a szeparációs szorongástól van az egész.

Az étvágyam jó, mindent megeszek, amit elém tesznek. Ebédre 2 dl az adagom, vacsira 2,6 dl és még tejcsi egy óra múlva. Éjjel és reggel tejcsizek, 12 körül ebédelek főzeléket husival, 16 óra körül uzsira tejet és fél adag gyümit, 19 órakor vacsira 1,5 dl rizspépet és fél adag gyümit vagy főzeléket, fél 9-kor lefekvés előtt tejcsit. Ha túl korán kelek, délelőtt is eszem tejcsit és fél adag gyümit. Az este 6 órás tejcsit elhagytuk, eleinte sírtam miatta, de mostmár megszoktam. Ebben a hónapban ettem először ananászt, mandarint, gesztenyét, karfiolt, padlizsánt, céklát. Anya esténként főz nekem, leturmixolja és lefagyasztja bébiételes üvegekbe, a husikat meg jégkockákba rendezi. Még mindig morgok evés közben, de ha énekelnek, akkor nem.

Napi két-háromszor trotyizom. Ezzel nincs gond.

Már 8350 g vagyok és a 74-es ruhák kezdenek kicsik lenni. A doktor néni szerint jól nézek ki és szép hosszú vagyok. Fogam még mindig nincs.

A bőröm elég száraz és egy ideje még szárazabb foltok vannak rajta, főleg a vállamnál és a combomon, amik időnként be is pirosodnak. Eddig babaolajjal kezeltük, most a doktor néni adott rá egy krémet.

A beszéddel is haladtam, sokat kommentálok, amikor játszom. Sláger a tetetete, bábábá, ájájáj, edede, püpü, pff, iii, új „szó” a tzzzz, dzzz, tssz, láu, didi. Ha Anyáék megtiltanak valamit, megértem és engedelmeskedem. Utána újra próbálkozom és nézem, hogy mi a hatás. Ha figyelnek, van, hogy meggondolom magam és nem kezdek bele a tiltott dologba. Ha nem tetszik valami, ellenkezem: megfeszítem magam és kiabálok. Továbbra is imádom a lovagoltatós mondókákat és az énekeket. Már a rádiót, Cd-s zenéket is elviselem (korábban idegesített).

Az idegenekre is visszamosolygok, de megijedek, ha kézbe vesznek. Ha viszont először nézhetem őket pár percig, utána már lehet kézbe venni. A mély hangúaktól is megijedek, ilyenkor is kell pár perc, mire megszokom. Megijedek attól is, ha köhögnek, orrot fújnak. A porszívótól viszont már nem félek annyira, csak mikor Anya elkezdi vagy túl közel jön vele. Aztán megbékélek és igyekszem túlkiabálni. Úgyhogy már lehet tőlem takarítani és kell is, mert mindent feltörlök.






Sok puszi: Mesi

Kenguruban

Egyik nap a postára mentünk és közben kipróbáltuk Fanni kenguruját! Nekem tetszett, hogy tudok benne nézelődni. És aludtam is kicsit. Csak Anyának kell erővel bírni, mert egyre nehezebb vagyok.


Ugye, jól mutatunk?

Puszi: Emi